A 21 négyzetkilométeres (egy nagyobb budapesti kerület méretű), Ausztráliától négyezer kilométerre északkeletre fekvő szigeten a fenyegető gazdasági csőd miatt nemrégiben vita kerekedett arról, ki vezesse a piciny, immár megélhetési gondokkal küszködő országot: januárban a szigetország parlamentje bizalmatlansági szavazással leváltotta Rene Harris elnököt, arra hivatkozva, hogy "hanyagul kezelte" az ország gazdaságát. Harris jogtalannak nyilvánította a bizalmatlansági szavazást és ő is leváltatta a helyére lépő Bernard Dowiyogo korábbi elnököt. A szigeten uralkodó kaotikus állapotokat jól jellemzi, hogy két hónapon át nem lehetett tudni, ki vezeti az országot, a Naurut a világgal összekötő egyetlen telefonvonal ugyanis megsérült, így semmiféle információ nem jutott el a világ többi részére arról, ki is lakik az időközben porig égett elnöki palotában.
Nauru nem különlegesen szép hely: sziklák borítják, s turistaként utazgatni rajta nem olcsó mulatság, mivel az édesvíztől az élelmiszerig mindent importáron kell beszerezni. A repülőtér a parlament és a rendőrség épületének tőszomszédságában kapott helyet, két hotel és egy, az egész ovális formájú szigeten áthúzódó betonút van. A foszfátkészlet, Nauru korábban fantasztikus megélhetést adó egyetlen értéke - itt volt a világon a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem - kimerülőben van, s az ötlet, hogy a szigetet az offshore cégek paradicsomává varázsolják a kedvező adózási feltételekkel, úgy tűnik, nem vált be. A 12 ezer lakosú országban ma már több mint négyszáz bank van bejegyezve egyetlen postafiók címére, ám a naurui megoldás nem csak a takarékoskodni vágyó cégeknek tűnt föl: az OECD-hez tartozó Financial Action Task Force 2002-ben felvette a pénzmosás gyanújába került országok listájára a szigetet.
A romló gazdasági helyzetre hozhatnának megoldást a menekültek: Ausztrália harminc millió amerikai dollárt fizetett Naurunak azért, hogy befogadja a számára nem kívánatos afgán, iraki és palesztin menekülteket. A pénzért cserébe a menekülteket apró, hordozható bányászkalyibákba költöztették, friss vizet naponta egyszer láttak, nagyobb mosakodásra pedig csak hevesebb esőzés idején keríthettek sort. A menekültcsencselés nem segített sokat a sziget helyzetén: a közalkalmazottak immár egy éve nem kapnak fizetést, s az ország légitársasága (egy darab Boeing 737-es repülőgép üzemel) is csak a csőd felé repül: 4,5 millió dolláros tartozása van.
A Sydney Morning Herald című ausztrál lap értesülései szerint ugyanakkor újabb, az eddigieknél talán több sikerrel kecsegtető ötlet született a kis ország megmentésére: egy ausztrál ügyvédekből és üzletemberekből álló csoport megvásárolná a sziget nagy részét, hogy ott adó- és szerencsejáték-paradicsomot létesíthessenek, a bevételt testvériesen, fele-fele arányban elosztva a naurui kormány és maguk között. Az újság szerint az AFCON névre hallgató konzorcium tíz évre kapna kizárólagos jogot arra, hogy befektetőket vonzzon az országba, intézze a turizmus, a hajózás és a szerencsejáték ügyeit. A csoport tagjai diplomata-útlevelet kapnának, és felhatalmazást arra is, hogy útlevelet adjanak ki.
A menekültek eközben köszönik, megvannak. Immár maguk menedzselik a menekülttáborokat, melyek egyikében karácsonykor még lázadás tört ki, végül száz menekült átköltözött az egyik táborból a másikba. A táborokban lakók száma egyébként a másfél évvel ezelőttihez képes erősen megcsappant. A Naurun lakó, kezdetben körülbelül ezer afgán, iraki és palesztin menekültből kétszázhuszan kaptak bevándorlási jogot Ausztráliába, száznegyvenen Új-Zélandra, az ausztrál kormány pedig tavaly májusban felajánlotta, hogy 10000 ausztrál dollárt (körülbelül 5600 amerikai dollár) fizet azoknak a menekülteknek, akik inkább visszamennek anyaországukba.