A CIA cáfolja a bin Laden elfogásáról szóló értesülést

A londoni rádió szerda délutáni értesülése szerint Pakisztánban elfogták Oszama bin Ladent. A jemeni származású terrorista vezért, az al-Kaida szervezet főnökét tartják felelősnek a 2001. szeptember 11-i washingtoni és New York-i merényletekért. A CIA cáfolta az értesülést.

  • unknown unknown
A CIA cáfolja a bin Laden elfogásáról szóló értesülést
A megerősítetlen hírt a BBC rádiófigyelő szolgálata jelentette egy lehallgatott iráni rádiójelentés alapján.
Amerikai és brit források röviddel a hír elhangzása után cáfolták a londoni rádió szerda délutáni értesülését, amely szerint Pakisztánban elfogták Oszama bin Ladent, a 2001. szeptember 11-ei New York-i és washingtoni merényletekért felelősnek tartott al-Kaida terrorhálózat vezetőjét.
A londoni rádió Washingtonban érintkezésbe lépett az amerikai hírszerzéssel (CIA), ahol egyértelműen cáfolták, "teljes képtelenségnek" nevezték az értesülést. A BBC-nek brit kormányforrások is azt mondták, hogy nem tudnak Oszama bin Laden elfogásáról. Szintén "megalapozatlannak és minden alapot nélkülözőnek" minősítette a rádióhírt a Reuters hírügynökségnek adott rövid nyilatkozatában Szajed Fejszal Hajat pakisztáni belügyminiszter.
Az al-Kaida vezér kézre kerítéséről mindazonáltal már a múlt héten is elterjedtek (utóbb szintén cáfolt) hírek. A BBC biztonságpolitikai hírmagyarázójának szerdai kommentárja szerint az ilyen értesülések szaporodása arra utal, hogy (az amerikaiak) ma sokkal közelebb vannak bin Laden elfogásához, mint az utóbbi másfél évben bármikor, mivel a már elfogott al-Kaida-tagok kihallgatása információkat eredményez. (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.