A Fehér Ház szóvivője szerint a jövő hétre halasztódhat a szavazás a Biztonsági Tanácsban az új ENSZ-határozatról, amely zöld utat adna az Irak elleni katonai fellépéshez. Colin Powell amerikai külügyminiszter ugyanakkor jelezte, hogy a határozattervezet visszavonása is elképzelhető, miután egyelőre nem sikerült a BT támogatását megnyerni hozzá.

Az amerikai és a brit diplomácia a jelek szerint minden erőfeszítése ellenére sem tudta elnyerni a Biztonsági Tanács vonakodó tagjainak támogatását az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Spanyolország határozattervezetéhez, amelynek elfogadásához - ha az állandó tagok közül senki nem szavaz nemmel, azaz nincs vétó - kilenc szavazat kell a tizenöt tagú testületben. Az amerikai kormány a múlt héten e hét keddjére jelezte, majd a hét végére halasztotta a szavazást.
"A diplomáciai folyamat lezárulhat holnap, de lehet, hogy a jövő hétre is áthúzódik" - jelentette ki csütörtökön Ari Fleischer fehér házi szóvivő. Egy másik fehér házi tisztségviselő szerint az elnök úgy véli, még néhány nap diplomácia "talán segíthet Tony Blair brit kormányfőn".
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai csütörtök délután (közép-európai idő szerint késő este) vitatják meg a brit javaslatot, amely hat feltételt szabna Szaddám Huszein iraki elnöknek. Közben brit részről újabb engedményként felajánlották: a próbatételeket felsoroló függelékből kihagyják azt a követelést, hogy Szaddám Huszein az iraki televízióban tegyen vallomást eltitkolt tömegpusztító fegyvereiről.
Diplomáciai források szerint Irak hamarosan átadja az ENSZ fegyverzetellenőreit vezető Hans Blixnek azokat az iratokat, amelyekkel dokumentálja VX típusú ideggázkészletének megsemmisítését, néhány nap múlva pedig újabb jelentéssel áll elő a lépfenekészletekről. Bagdad állítása szerint e készleteket már 1992-ben megsemmisítette, de ezt eddig nem tudta bebizonyítani. Az iraki lépés várhatóan tovább bonyolítja Washingtonnak azt a törekvését, hogy rövid időn belül elnyerje a BT többségének támogatását.
Bush elnök már többször kinyilvánította, hogy az Egyesült Államok mindenképpen lefegyverzi Irakot, akár az ENSZ jóváhagyása nélkül is. Amerikai lapjelentések szerint mihelyt véget érnek a viták a Biztonsági Tanácsban, George Bush beszédet intéz a nemzethez, s ebben rövid határidejű leszerelési ultimátumot intéz Szaddám Huszein iraki elnökhöz. Washingtoni hírek szerint egyébként Bush külföldi utazásra készül a tengeren túlra: látogatását sietve készítik elő, de úticélját egyelőre nem közölték. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Figyelem, hétfőtől vasúti sztrájk lesz Németországban

Figyelem, hétfőtől vasúti sztrájk lesz Németországban

Ennyit a rabszolgatörvényről: 40 éves kor után csak heti 3 napot kellene dolgoznunk

Ennyit a rabszolgatörvényről: 40 éves kor után csak heti 3 napot kellene dolgoznunk

2,2 milliárdnyi tao-pénzből építenek egy kézis sportkollégiumot Budakalászon

2,2 milliárdnyi tao-pénzből építenek egy kézis sportkollégiumot Budakalászon

Puzsér az LMP-hez: a Jobbikkal együtt a békéért és a centrumért

Puzsér az LMP-hez: a Jobbikkal együtt a békéért és a centrumért

Párbeszédet ígér a sárgamellényesekkel a francia kormányfő

Párbeszédet ígér a sárgamellényesekkel a francia kormányfő

Brutális baleset Veszprémnél, két halott

Brutális baleset Veszprémnél, két halott