Lehallgató-berendezéseket fedeztek fel a napokban az EU miniszteri tanácsának épületében, ahol több tagállam - köztük Németország és Franciaország - küldöttségének telefonvonalait figyelték.

Dominique-Georges Marro, a tanács sajtószolgálatának vezetője megerősítette a Figaro című francia napilap aznapi számában erről közölt rövid értesülést. A lehallgató-berendezéseket rutinellenőrzések során fedezték fel, az első jelentésekben megnevezett két ország mellett több más tagállam küldöttségének termeiben is. A brit delegáció szóvivője szerint Nagy-Britannia küldöttségének telefonjait is lehallgatták. A francia lap jelentése szerint a kémkedési kísérlet hátterében az Egyesült Államok állhat. A tanács illetékesei szerdán közölték, hogy a vizsgálatok kezdeti szakaszban tartanak, ezért egyelőre semmilyen feltételezést nem tudnak megerősíteni vagy cáfolni.
A sajtószolgálat egy nappal az EU kötetlen tavaszi csúcsértekezlete előtt erősítette meg a berendezések megtalálásáról közölt hírt. A csúcs helyszíne is a miniszteri tanács épülete lesz, s a napokban ugyanitt több miniszteri tanácsülést tartottak, amelyek egy része szerdán is zajlott. A lehallgató eszközöket a jelek szerint az épület telefonközpontjának berendezéseivel kapcsolták össze, s azokat a vonalakat figyelték velük, amelyek az egyes küldöttségek számára fenntartott termekben vannak felszerelve. A vizsgálatok még nem jutottak el arra a pontra, hogy meg lehetne állapítani, mióta működnek a berendezések. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem tartja korrektnek a két MSZP-s lépését Molnár Zsolt

Nem tartja korrektnek a két MSZP-s lépését Molnár Zsolt

7 üléses slágermodell lehet a VW most leleplezett újdonsága

7 üléses slágermodell lehet a VW most leleplezett újdonsága

Újrahasznosítható a műanyag? Ne legyen olyan biztos benne

Újrahasznosítható a műanyag? Ne legyen olyan biztos benne

Szombatról vasárnapra virradóra nem tudnak majd bankkártyával fizetni a Raiffeisen ügyfelei

Szombatról vasárnapra virradóra nem tudnak majd bankkártyával fizetni a Raiffeisen ügyfelei

Ne vegyen szívgyógyszert az internetről

Ne vegyen szívgyógyszert az internetről

Valami hibádzik a Motorola Razrrel (is)?

Valami hibádzik a Motorola Razrrel (is)?