„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az AS Roma idegenben 5-1 arányban legyőzte a Siena együttesét a labdarúgó Olasz Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, így hazai botlása ellenére bejutott a negyeddöntőbe.
Kisebb botrány "színesítette" az összecsapást, hiszen nézőtéri rendbontás miatt félbe kellett szakítani: a fővárosiak a 35. percben Dellasz és Totti góljaival már 2-0-ra vezettek, amikor fanatikusaik füstbombákat kezdtek dobálni a játéktérre. Válaszul a hazaiak ultrái is bevetették pirotechnikai arzenáljukat; ennek az lett a vége, hogy Alex Manningert, a Siena kapusát kis híján fejen találták. A játékvezető ezután az öltözőbe parancsolta a csapatokat, de közel egy óra szünet után ismét játékra rendelte a feleket. A rómaiak ezután óriási lendülettel folytatták a találkozót, és nyertek.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.