Jacques Chirac. Bőrbe kötve © AP

A Canal+ kereskedelmi televízió provokatív műsorvezetőjének, Karl Zérónak és Michel Royernek alkotása elsősorban eredeti formájával hívja fel magára a figyelmet. A francia médiában negyven éve mindennap szereplő Jacques Chiracról készült felvételeket az Eric Zemmour újságíró által írt szöveg alapján az elnököt kiválóan utánzó Didier Gustin humorista kommentálja, mintha az államfő cinikus belső monológját hallgatná a néző.

A film alapgondolata szerint az archív felvételek sorából az államtitkár, a miniszter, a fővárosi polgármester, a miniszterelnök és végül az államfő Chirac 180 fokos politikai fordulatainak sora bontakozik ki; azok az árulások és ellentmondások, amelyek alapján úgy tűnik: Franciaország karrierista elnöke mindig tudta hogyan kell a hatalmat megszerezni és megtartani, csak éppen nem tudott vele mit kezdeni.

Az egymást megcáfoló felvételek montázsából áll össze a film, amelyből kiderül, hogy a franciák elnöke körülményektől függően váltogatta az évek során mondandóját. A csípős humorú film azt is megmutatja, amikor az 1998-as labdarugó-vb döntőjében a Stade de France tribünjén Chirac megpróbált a tömeggel együtt kiabálni, de rosszul kapta el a ritmust, így szája mindig rosszkor nyílt kiáltásra, ezért az elnök zavart tekintettel leste a többi szurkolót.

A francia napilapok kritikái szerint Michael Moore Fahrenheit 9/11 című amerikai filmjéhez hasonlóan a Jacques Chirac bőrében című áldokumentumfilm is középszerű. A másfél órás burleszk jól tükrözi, hogy Chirac egyszerre a tömeg és a média irányítója és foglya, a belőle sztárt csináló televíziónak köszönheti politikai felemelkedését, de ezen túl semmi több nem derül ki. A néző sokat nevet és végül szimpatikusnak és "tök lazának" tartja a mindenből nyertesen kikerülő cinikus és immorális francia államfőt.