A tüntetést a legjelentősebb szakszervezeti szövetség, az ICTU szervezte, és főleg közalkalmazottak vettek rajta részt, minthogy a kormány egyik leghúsbavágóbb tervezett intézkedése szerint a közalkalmazottaknak ezentúl külön nyugdíjjárulékot kellene fizetniük. David Begg, az ICTU főtitkára elmondta, hogy szándékuk szerint a szombati demonstráció egy folyamatos kampány első lépése.
A kormány szóban forgó intézkedése 350 ezer közalkalmazottat érint, és ebben az évben 1,4 milliárd euró bevételt várnak tőle, ami csökkenti majd az állami költségvetés kiadási oldalát. Brian Cowen miniszterelnök korábban bejelentette, hogy az ország pénzügyi stabilizálása érdekében első menetben kétmilliárd euróval akarják lefaragni az állami kiadásokat. Figyelmeztetett, hogy az ország gazdasága 2008 és 2010 között összesen akár 10 százalékkal is zsugorodhat, ami összesen 15 milliárd eurós kiadáscsökkentést tesz szükségessé.
Dublin: százezren tiltakoztak a megszorítások ellen
Mintegy százezren tüntettek szombaton Dublinban az ír kormány gazdasági megszorító intézkedései ellen.
Korlátozzák az androidos telefonokat, távolról törölhetnek appokat – mit jelent ez számomra?
Szeptembertől nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzési adatok
Orbán Viktor a Blikknek: „Van egy futballakadémia, amit én alapítottam. Ha tehetném, szívesen ott dolgoznék”
A Kreml szerint Orbán azért tudta oroszul egy könyv címét, mert művelt ember
Van, ahol még tisztelet övezi Orbánt
Mit tud még Lando Norris előhúzni a kalapból?
A McLaren a Ferrarit és a Mercedest meglepve hozta össze az idei első pole pozícióját.