„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Budapest nyerte el az Európai Unió úgynevezett mobilitási hetének tavalyi fődíját, miután egy független szakértőkből álló bírálóbizottság szerint a magyar főváros tett a legtöbbet azért, hogy a lakosság figyelmét a közlekedés légszennyező hatására és a környezetkímélő közlekedési alternatívákra irányítsa.
A döntést hétfőn este bejelentve az Európai Bizottság emlékeztetett arra, hogy Budapest a fenntartható közlekedés ügyét számos hosszú távra szóló intézkedéssel is támogatja.
A bírálók külön méltatták, hogy a fővárosban tavaly helyi művészekkel és szervezetekkel karöltve színes programkínálattal népszerűsítették a fenntartható városi közlekedést: két egymást követő napot autómentessé nyilvánítottak, neves közreműködők részvételével úgynevezett eljutási versenyen igazolták a tömegközlekedés hatékonyságát, szabadtéri kiállításon tiszta és energiahatékony közlekedési járműveket mutattak be, konferenciát tartottak a levegőminőségről és a zajtérképek készítéséről, valamint megrendezték a sétálóutcák napját, belvárosi és Duna-parti sétára buzdítva a városlakókat.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.