Obama előtt fejmagasságban jobbról és balról is ott szokott lenni egy-egy írólap nagyságú, vékony lábakon álló sötét, átlátszó üveglap. Onnan olvassa fel előre megírt beszédét. Súgógépet használ a Fehér Ház termeiben, és a készülék ott állt előtte abban az indianai gyárcsarnokban is, ahol bejelentette gazdasági ösztönző csomagját. A súgólapok vele utaztak a héten a közlekedési minisztériumba, és róluk olvasta fel hatperces beszédét a Capitolium rotundájában rendezett februári Lincoln-megemlékezésen.
A Fehér Ház korábbi lakói is használtak súgógépet, de nem olyan gyakran, mint Obama. Tavaly nyáron egy-két alkalommal elromlott a készülék, és beszéde sem sikeredett fényesre. Obama elhatározta, hogy leszokik a használatáról hawaii nyaralásakor, de a jelek szerint nem sikerült.
A barnás árnyalatú üvegek igencsak megnehezítik a fotósok és tévések munkáját. A fotósok arra panaszkodnak, hogy ha Obamán kívül más is áll a pódiumon, nehéz megfelelő szöget találni, a súgógépek belelógnak a képbe. Az operatőröknek azzal van bajuk, hogy az elnök többnyire csak balra és jobbra forgatja fejét, nem néz a kamerákba. Arról nem is beszélve, hogy a korszerű súgólapok milyen idegenül hatnak például a Fehér Házban a mahagóni ajtók és a kristály gyertyatartók "társaságában" vagy a márvány oszlopok mellett.
Obama a legrövidebb bejelentésekhez is súgógépet használ mankónak, akkor is, ha szinte ugyanazokat a gondolatokat mondja el például ösztönző csomagjáról, amelyeket hetek-hónapok óta ismétel. A korábbi elnökök döntően jegyzeteikből beszéltek, kivéve az olyan nagy beszédeket, mint a hagyományos elnöki beszámoló az Unió helyzetéről a kongresszusban.
Az előző elnök, George Bush szinte soha nem használt súgógépet kisebb eseményeken vagy vidéki látogatásain, beszédeihez jegyzetkártyák segítségét vette igénybe. Ari Fleischer, Bush egykori szóvivője szerint a súgógép használatának kisebb közönség előtt az a hátránya, hogy a szónok nem tud szemkontaktust teremteni a hallgatósággal, mert az üveglapokra koncentrál. Az Obama vezette Fehér Ház szerint a súgógép használatának nincs nagy jelentősége. Az amerikaiak az üzenettel foglalkoznak, nem pedig azzal, honnan olvas az elnök - mondta Bill Burton, az elnöki szóvivő helyettese.
Obama rákapott a súgógépre
Szinte tapodtat sem mozdul súgógépe nélkül Barack Obama, fellépésein ott áll karnyújtásnyira tőle a gép beszéde szövegével. Ez annál is meglepőbb, mivel Obama híres szónoki képességéről, és a korábbi amerikai elnökök egyike sem használt ennyiszer súgógépet - írta a Politico hírportál.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.