Serri Rehman tájékoztatási miniszter nyilvánosan nem közölte távozásának indokát, de úgy tudni, hogy vitába keveredett a kormánnyal a média feletti ellenőrzésre tett kísérletek miatt. Rehman újságíró volt, a 2007 decemberében meggyilkolt Benazír Bhutto volt miniszterelnök szóvivőjeként is dolgozott, és közeli kapcsolatban áll Bhutto férjével, Aszif Ali Zardari államfővel.
Az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítását kérve ügyvédek és ellenzéki pártok tüntetéseken követelik az egy éve hatalomra jutott polgári kormánytól, hogy helyezze vissza állásába a korábbi, Pervez Musarraf vezette katonai rezsim által eltávolított bírókat, köztük a legfelsőbb bíróság elnökét. Szombaton a Pakisztán középső részén fekvő Multán városban mintegy 1500-an vonultak fel, majd a város határán felállított rendőrségi torlaszok előtt békésen szétoszlottak.
A The News című napilap úgy tudja, hogy Serri Rehman tiltakozásának jeléül mondott le a miniszteri tisztségről. Mindhiába próbálta ugyanis elérni az államfőnél, hogy oldja fel a Geo hírtelevízióra kivetett sugárzási tilalmat. A Geo azt állítja, hogy az államfő parancsára leállították adásának kábeltelevíziós továbbítását, mert tudósított a tüntetésekről. A kormány tagadja, hogy ez állna a háttérben.
A jogászok csütörtökön indították el tiltakozó megmozdulásukat, a "nagy menetelést", amelynek során Karacsiból a fővárosba, Iszlámábádba vonulnak. A tervek szerint hétfőn érkezik meg a menet a fővárosba, ahol a résztvevők ülősztrájkot akarnak tartani a parlament épülete előtt.
A pakisztáni hadsereget harckészültségbe helyezték, miután a kormány pénteken közölte, hogy csapatokra lehet szükség az "érzékeny övezetek" megvédésére a fővárosban és egyéb helyeken. A Juszuf Raza Gilani vezette kormány arra is figyelmeztetett, hogy terrortámadás veszélye miatt nem engedélyezi a tüntetést Iszlámábádban. A parlamenthez vezető sugárutat a hatóságok már el is torlaszolták fémkonténerekkel.
E lázongás akkor szélesedett igazán belpolitikai válsággá, amikor a jogászokhoz csatlakoztak a legnagyobb ellenzéki pártok vezetői is, köztük Navaz Sarif volt kormányfő és fivére, Sabhaz. Az államfő szombaton tárgyalást javasolt Navaz Sarifnak a feszültség csökkentése érdekében.
Pakisztáni kormányzűrök és utcai tiltakozások
A súlyos belpolitikai válság közepette lemondott a pakisztáni kormány egyik befolyásos tagja szombaton. Serri Rehman tiltakozásának jeléül mondott le a miniszteri tisztségről.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Egyelőre tarolnak a demokraták, a republikánusok pánikolnak – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.