szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Behatolt a madagaszkári elnöki palotába hétfőn a hadsereg, szemtanúk szerint lövöldözés tört ki az épületben.

 Két nagy robbanás is hallatszott, miután két harckocsi utat tört magának az épületbe, amelyet körülvett egy alakulat. A hírügynökségek szerint Marc Ravalomanana elnök már régebben elhagyta a fővárost, és annak közelében, egy másik palotában keresett menedéket.
    
Előzőleg Andry Rajoelina ellenzéki vezető felszólította a fegyveres erőket, hogy tartóztassák le az elnököt, akinek a lemondását régóta követeli az ellenzék. Ravalomanana népszavazást ajánlott, de ezt nem fogadták el ellenfelei.
    
A hadsereg egyik vezetője, André Ndriarijaona ezredes hétfőn kijelentette, hogy "ha Rajoelina meg tudja oldani a gondokat, mögé állunk". Azt állította, hogy a fegyveres erők 99 százaléka egyetért ezzel.

Elutasította hétfőn a madagaszkári ellenzék vezére az államfő előző napi javaslatát, hogy népszavazással rendezzék a belpolitikai válságot. "A népszavazás már megtörtént. A nép már kinyilvánította akaratát. Nincs szükség referendumra" - jelentette ki Andry Rajoelina ellenzéki vezető, aki saját korábbi állítása szerint ellenőrzi a hadsereget, és egy "átmeneti főhatóság" élén átvette az ország irányítását.

 A madagaszkári válság miatt rendkívüli ülést tart a Afrikai Unió (AU) Béke- és Biztonsági Tanácsa hétfőn a szervezet székhelyén, az etiópiai Addisz-Abebában. A madagaszkári nagykövet helyzetismertetését zárt ajtók mögötti vita követi, amely várhatóan közös nyilatkozattal zárul. "Az AU már többször kifejtette álláspontját: elutasítja a hatalomváltás minden alkotmányellenes formáját" - emlékeztetett a testület egyik, neve mellőzését kérő tisztségviselője.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!