Mészárlás az iskolában: Winnenden továbbra is sokkban van

Továbbra sincs tanítás abban a winnendeni középiskolában, amelyben egy 17 éves volt diák múlt szerdán kilenc diáktársát és három tanárát gyilkolta meg. A vérfürdőnek összesen tizenhat halálos áldozata volt, mert Tim Kretschmer három járókelőt is megölt, majd önmagával végzett.

  • MTI MTI
Mészárlás az iskolában: Winnenden továbbra is sokkban van

Németország nehezen ocsúdik fel a történtekből, miközben a politikusok, illetve a fiatalok helyzetéért felelősök személyek körében heves vita kezdődött arról, hogy mit kellene tenni hasonló merényletek elkerülése érdekében. A fő hangsúly egyelőre még a Stuttgart közelében fekvő Winnenden súlyos sokkot szenvedett diákjainak, továbbá a szülőknek a megsegítésén van.

A baden-württembergi hatóságok döntésének megfelelően a tanítás hétfőn sem kezdődött meg a kisváros Albertville nevű középiskolájában, sőt, a diákok egész hétre felmentést kaptak. Ennek ellenére a csaknem 600 tanuló önkéntes alapon bemehet az iskolába, ahol tanárok, illetve pszichológusok várják őket, hogy segítséget nyújtsanak számukra az események feldolgozásában. Az összefogást jellemzi, hogy több tartomány is a lelki segélynyújtásban jártas szakértőket küldött Winnendenbe a diákok, illetve a rászorultak megsegítésére. Ez utóbbiak között nagy számban vannak rendőrök is, akiket a hatóságok szerint ugyancsak rendkívül megráztak az elmúlt heti események. A tanítás a tervek szerint egész héten szünetel, s hivatalos közlés szerint csak jövő hétfőn kezdődik meg.

Ezzel egy időben a politikusok mindenekelőtt arról vitáznak, hogy milyen lépések szükségesek a fegyvertartás ellenőrzésének szigorítása érdekében. A 17 éves Tim Kretschmer ugyanis apja Beretta típusú pisztolyával hajtotta végre a merényletet, amelyet a szülők hálószobájából "zsákmányolt", s nagy mennyiségű lőszert is magához vett. Az apa ellen a hatóságok vizsgálatot indítottak a fegyvertartással kapcsolatos rendelkezések megsértése miatt. Nem kizárt, hogy ennek nyomán a vád gondatlanságból elkövetett emberölés lesz. Német jog szerint ugyanis e tényállás kimerítéséhez nem feltétlenül van szükség arra, ahogy a gyanúsított közvetlenül részt vegyen a tett elkövetésében.

Angela Merkel kancellár egy vasárnapi interjúban felvetette a fegyverrel rendelkezők szigorúbb ellenőrzésének szükségességét, s egyebek között előre be nem jelentett hatósági ellenőrzések lehetőségéről beszélt. A koalíciós partner szociáldemokraták ezt azonban a szabadságjogokat féltve elvetették. Kivitelezhetetlennek nevezte az ötletet a rendőrszakszervezet elnöke is.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.