A bécsi rendőrség szerdai közlése szerint fennáll annak alapos gyanúja, hogy az illető ölte meg március 5-én, az osztrák főváros Hernals kerületében a 41 éves Julia R.-t. A több késszúrással elkövetett brutális gyilkosság bejárta az egész helyi sajtót.
A magyar férfi kihallgatása során bevallotta, hogy ő hajtotta végre a bűncselekményt, igaz, nem megölni, hanem csak kirabolni akarta az orosz születésű nőt. Zsákmánya 40 euró volt - és egy 180 eurót érő mobiltelefon, amelyet tüstént el is adott. Ez lett a veszte, mert a Blackberry típusú készülék vezette nyomára a rendőröket. Kedd éjjel vették őrizetbe a Lugner-City szórakoztatóközpont közelében.
A bécsi tartományi bűnügyi hivatal illetékese a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tettes már előre kiszemelte, és egy villamoson követte az áldozatát. A nő kézitáskája keltette fel az érdeklődését. Miután Julia R. leszállt, a nyomába eredt, majd a megállótól 150 méterre rátámadt. A nő azonban védekezett és segítségért kiáltozott, mire a támadó elveszítette a fejét, és többször is megszúrta. Áldozatát aztán ott hagyta a vértócsában feküdve.
A nyomozók feltételezése szerint valószínűleg több, Bécsben végrehajtott rablásért is felelős, legalábbis erre következtetnek vallomásából.
Rablógyilkos magyart fogtak el Bécsben
Gyilkosság vádjával őrizetbe vettek az osztrák hatóságok egy 38 éves magyar férfit.

„A termékeinket időnként emberek megölésére is használják” – a semmiből lett a világ egyik legértékesebb cége a Palantir, és hamarosan Magyarországra is megérkezhet
Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?
Bekapcsolva maradt a mikrofon, amikor Giorgia Meloni arról beszélt: legszívesebben sose nyilatkozna az olasz sajtónak
Vérzéses lázat terjesztő kullancsokat találtak Magyarországon, épp most telepedhetnek meg
A klímaváltozás segíti a túlélésüket.
Egy amerikai tisztviselő szerint Magyarországon találkozhat Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij
Magyar Péter: Legyen Budapesten a Putyin–Zelenszkij-találkozó
Több városban inkább nem tartanak tűzijátékot augusztus 20-án
Le Monde: Magyarország Európa beteg gazdasága
Orbán Ráhel eladta a bababoltos cégét Tiborcz Istvánnak
Az ügyvezető a miniszterelnök lánya maradt.