"Megérdemli hallgatásomat" - közölte Bush, és hozzátette, az a kívánsága, hogy az új elnök sikerrel járjon. "Nem fogom az időmet (Barack Obama) kritizálásával tölteni, sok bírálója akad" - mondta, és jelezte, hogy könyvet tervez írni elnöksége 12 legnehezebb döntéséről.
"Sokkal jobban szeretem a hazámat, mint a politikát" - jelentette ki egy meghívásos üzleti rendezvényen. Nagyon fontosnak nevezte, hogy Obamának segítséget kell nyújtani munkájában. Az egykori alelnök, Dick Cheney első tévés interjújában a napokban viszont élesen kikelt az új elnök ellen. Azt állította, Obama politikája gyengíti Amerika biztonságát. A legnépszerűbb konzervatív rádiós kommentátor, Rush Limbaugh pedig arról beszélt, hogy reményei szerint Obama kudarcot vall.
Bush látogatásával egy időben 200 fős tömeg tiltakozott Calgaryban a volt amerikai elnök látogatása ellen. Némelyek cipőt dobáltak egy Bush-bábura, az egyik tüntető azt mondta, Kanadának nincs semmi haszna abból, ha háborús bűnösök utaznak az országba.
Bush nem hajlandó bírálni Obamát
George Bush nem hajlandó bírálni utódát - erről a korábbi amerikai elnök maga beszélt helyi idő szerint kedden a kanadai Calgaryban, ahol első ízben mondott beszédet nyilvánosság előtt a Fehér Házból való távozása óta.
Kösz, jól: Miért mennek túl későn orvoshoz a férfiak?
Kármán András kirúgta a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját
Az ukrán pénzszállítók ügyvédje szerint Orbánék pontosan tudták, hogy nem volt törvényi alapjuk az aranykonvoj elfogására
444.hu: Tanúvallomások igazolhatják, hogy Hajdu Jánost Orbán Viktor instruálta telefonon az aranykonvoj elfogásakor
Abszolút melegrekorddal tetőzhet a hőhullám – a keddi kánikula hírei egy helyen
Harminc Flirt motorvonat adta meg magát az extrém hőségben
42 Celsius-fokot mértek, megdőlt az országos abszolút melegrekord Szécsényben
Jön az európai hadiipar legfontosabb tőzsdei bevezetése
Kálnoki-Kiss Attila: Csak olyan beruházásra, eseményre adunk forrást, aminek látjuk a megtérülését
Ingyen van a strand, és elmarad még az érettségi is – Európában kitört a klímapánik, de van ország, ahol tanultak az 1987-es gyilkos hőhullámból
Sulyok Tamás közzétette a Polt Péternek írt levelét
Jogértelmezés haladóknak.