szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Túl kell lépni az államfő erdélyi útjával kapcsolatos problémákon - mondta a Külügyminisztérium szóvivője szerdán Budapesten. Szelestey Lajos arról is beszélt, hogy szerdán Göncz Kinga külügyminiszter Sólyom Lászlóval tárgyalt a köztársasági elnök erdélyi látogatásáról.

"Ezer szállal köt össze az élet minket", azt mondjuk, hogy nézzünk előre és próbáljuk megkeresni, hogyan lehet az eddigi kapcsolatokat magasabb szintre emelni - hangsúlyozta Szelestey Lajos. A magyar Külügyminisztérium úgy gondolja, hogy nem követett el hibát. Épp ezért nem érthető a román fél reakciója. Nem fogadható el magyar szempontból az a román reakció, hogy Sólyom László útja nem szolgálta a két ország közötti stratégiai együttműködést - tette hozzá.

Göncz Kinga külügyminiszter az államfő székelyföldi látogatásával  kapcsolatban tett diplomáciai lépésekről tájékoztatta a köztársasági elnököt szerdán a Sándor-palotában fogadta. Sólyom László a találkozón Traian Basescu román államfő keddi televíziós interjújára hivatkozva megerősítette, amikor a határon túli magyarság jogairól beszél, minden esetben olyan törekvéseket fogalmaz meg, amelyek összhangban állnak az európai uniós normákkal és gyakorlattal, valamint nem ellentétesek az adott országok alkotmányos rendjével - olvasható a közleményben.

Traian Basescu kedden azt mondta, hogy Sólyom László köztársasági elnök nem tartja tiszteletben Románia alkotmányát, a magyar tisztségviselőket szívesen látják ugyan Romániában, de senki ne tegyen olyan nyilatkozatokat, amelyek ellentétesek a román alaptörvénnyel.

Sólyom László eredetileg vasárnap utazott volna Erdélybe, hogy Nyergestetőn részt vegyen egy kopjafaavatáson, majd Csíkszeredában az ottani március 15-i ünnepségen. Gépe Marosvásárhelyen szállt volna le, onnan utazott volna tovább az említett helyszínekre. A román légügyi hatóságok azonban visszavonták a köztársasági elnök gépének leszállási engedélyét. Előzőleg a román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát az államfő március 15-re tervezett székelyföldi látogatása miatt.

Emiatt az államfő nyergestetői programját szombatra tette át, s gépkocsival utazott az ünnepség helyszínére. A román határrendészek a konvoj minden gépkocsiját külön-külön ellenőrizték, beleértve az elnöki autót is. Sólyom László még szombaton visszatért Budapestre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Sólyom Székelyföldön: a nem szívesen látott vendég

Visszavonták a román légügyi hatóságok Sólyom László általuk korábban már kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyét, így a köztársasági elnök vasárnap helyett szombat délután tesz látogatást Székelyföldön - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).

MTI Világ

Sólyom Erdélyben: elfogadhatatlan a jó szándék megkérdőjelezése

Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása a Magyarország és Románia közötti stratégiai együttműködés fontos eleme, amely erősíti a partneri viszonyt, ennek megkérdőjelezése a kapcsolatok fejlesztése ellen hat, ezért elfogadhatatlan - olvasható a Külügyminisztérium nyilatkozatában.

MTI Világ

Sólyom László a nemzeti egységről beszélt Székelyföldön

Nemzeti ünnepet államilag nem lehet sem elrendelni, sem eltörölni, az csak akkor lesz ünnep, ha a nép a szívébe fogadja. Olyan, mint minden nagy mű: akkor képes hatni századokon át, ha az utódok mindig a megfelelő kérdéseket teszik fel - ezeket a gondolatokat fejtette ki szombaton a székelyföldi Nyergestetőn elmondott ünnepi beszédében a köztársasági elnök.

MTI Itthon

Megütköztek Sólyom halasztásán a Vajdaságban

A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) nem kell Sólyom László köztársasági elnök látogatása: az államfőt március 15. alkalmából meghívó legnagyobb délvidéki magyar párt alamizsnának tartja és elutasítja, hogy Sólyom László a tervezett programot megkurtítva csak pár órát töltene a nemzeti ünnep alkalmából a Vajdaságban.