A kormányfő felajánlotta lemondását, hogy egy új kormány kivezethesse a válságból a Magyarországot, amely az egyik legsúlyosabb gondokkal küzdő gazdasággá vált Európában - írta a befolyásos liberális lap Berlinből keltezett tudósításában.
Az újság szerint Gyurcsány Ferenc bejelentése a legtapasztaltabb budapesti politikai elemzőket is meglepte, akik azt találgatták: a kormányfő ajánlata vajon komoly lemondási szándékot tükröz, vagy egy népszerűtlen politikus húzása, hogy megerősítse helyzetét krízis idején.
Akárhogyan is van, a kavarodás megerősíti a bizonytalanságérzetet abban az országban, amely a volt kommunista országok között egykor mágnesként vonzotta a befektetőket, s amelynek már az előtt nehézségei támadtak, hogy a hitelpiacok elkezdtek befagyni és a világgazdaság a recesszió felé vett irányt. A The New York Times felidézte, hogy a télen Lettország és Izland kormánya is megbukott országaik gazdasági hanyatlása miatt. "Úgy tűnik, Magyarország csatlakozik a sorhoz" - írta az újság.
A lap Mráz Ágoston Sámuelt, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatóját idézte: a kormányfő minden bizonnyal politikailag meggyengül, egy évvel az új választások előtt, de nem zárható ki az a lehetőség, hogy végül hivatalában marad.
A kutató szerint elképzelhető, hogy ha nem találnak senkit, aki alkalmas a miniszterelnöki tisztség betöltésére, akkor Gyurcsány Ferenc megerősíti pozícióját és győztesként kerül ki a helyzetből. A lap megállapította: nincs nyilvánvaló utód, aki átvegye a kormányfő helyét.
A The New York Times azt írta, hogy a kormányfőt és pártját bírálatok érték az adók emelése és a juttatások csökkentése miatt, mely lépések a költségvetési hiány kordában tartását célozták.
Magyarországra nagy csapást mért az, hogy a tőke tavaly ősszel elkezdett kimenekülni a feltörekvő piacokról. Minél több pénzt vontak ki a befektetők, annál gyengébb lett az ország fizetőeszköze, a forint és drágult az adósságok visszafizetése. A magyar kormány tavaly októberben arra kényszerült, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz, a Világbankhoz és az Európai Unióhoz forduljon segítségért - írta a The New York Times.
A CNN hírtelevízió is beszámolt arról, hogy "a magyar kormányfő közölte, nyitott a lemondás gondolatára", mert egy új kormányra lehet szükség az ország gazdasági bajainak kezeléséhez. A hírtelevízió kiemelte: Gyurcsány Ferenc nem tett utalást arra, ki lehetne az utóda. A CNN arról is tudósított, hogy az ország vezető ellenzéki pártja, a jobbközép Fidesz a parlament feloszlatását és előre hozott választásokat fog kezdeményezni.
A CNN háttérmagyarázata szerint Gyurcsány Ferenc rekordnagyságú államháztartási hiánnyal és magas munkanélküliséggel nézett szembe 2006-os újraválasztása óta. A globális pénzügyi válság csak súlyosbította az ország problémáit, és a kormányfő nehezen tudta elfogadtatni a parlamentben az általa szükségesnek tartott intézkedéseket az erős ellenzéki ellenállás miatt.
The New York Times: nincs Gyurcsánynak nyilvánvaló utóda
Nincs nyilvánvaló utóda Gyurcsány Ferencnek; nem zárható ki, hogy végül hivatalában marad - jegyezte meg a magyar miniszterelnök lemondási szándékával kapcsolatban a The New York Times vasárnap.

Osztottunk-szoroztunk: ez teljesülhet Magyar Péter gazdasági ígéreteiből
Bár Magyar Péter szerint a Tisza-kormány erősen támaszkodna a hazahozandó uniós támogatásokra, a pártvezető által emlegetett 8 ezermilliárd forint forrás megszerzése biztosan kivitelezhetetlen.
A Pride szervezője a francia nagykövet jelenlétében szembesítette Navracsicsot azzal, hogy nem ismeri az általa is megszavazott gyülekezési törvényt
„A késő húszas, kora harmincas generáció szinte teljesen kicsekkolt” – Mit veszítünk a Bánkitó megszűnésével?
Kis híján összeütközött egy kínai utasszállító és egy Budapestről indult teherszállító repülőgép Szibéria fölött
Szabálysértési eljárást indított Greta Thunberg ellen a magyar rendőrség
Több légitársaság elkezdte átvizsgálni a Boeing repülőit a halálos állásba fordult kapcsolók miatt
Landoltak a Csendes-óceánban Kapu Tiborék – videó
Nem pontos Kollár Kinga vagyonnyilatkozata, a képviselő módosítja a bevallását
Fekete-Győr András szerint sok pénzt ajánlott a Fidesz a Momentumnak, hogy induljon a választáson
Lemond Tompos Márton a Momentum elnöki posztjáról
Ragadós a példa: Ryanair-gépen látták utazni Rogán-Szendrei Cecíliát
Lemondott az ukrán miniszterelnök, megnyílt az út Zelenszkij jelöltje előtt
Denisz Smihalt egykori helyettese, Julija Szviridenko válthatja a poszton.
„Nagyon boldogok voltak” – évekig élt egy indiai barlangban egy orosz nő a kislányaival
Nina Kutinát négy- és hatéves gyerekeivel együtt egy járőrözés során találták meg.