A helyi rendőrség közlése szerint egy 1979-es születésű férfi és három 16 éves lány az áldozat. További nyolc személy fordult különböző sérülésekkel orvoshoz. Az Interfax hírügynökség úgy tudja, hogy a dulakodás azért tört ki, mert nyitáskor bejelentették: fél óráig ingyenes a belépés. A rendőrök azt mondták, hogy ha nem lettek volna a helyszínen perceken belül, még magasabb lett volna az áldozatok száma.
A diszkót a Hollywood nevű gazdasági társaság rendezte, amely a helyi bevásárló központban a táncterem mellett több bárt is bérel.
Megállapítást nyert, hogy a szervezők nem tartották be a Szverdlovszki terület (megye) kormányának a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre vonatkozó előírásait. Ezek értelmében a fiatalokat fel kellett volna világosítani arról, hogy miként kell viselkedni, de ezt elmulasztották.
Négy embert halálra tapostak egy urali diszkóban
Négy ember életét vesztette és nyolcan megsérültek Pjervouralszk városában, amikor az emberek egymást taposva próbáltak bejutni egy diszkóba szombaton este.
Magyar Péter javaslatára felmentette Sulyok Tamás az NMHH elnökét
A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
A debreceni polgármester felszólította a Semcorpot, hogy hagyja el a várost
Tárkányi Zsolt lemondásra szólította fel a debreceni polgármestert, akinek éppen ma lett elege a Semcorp szabálytalanságaiból
Politico: az Európai Bizottság vizsgálata arra jutott, uniós tisztviselőket vett célba a brüsszeli magyar állandó képviseleten működő kémcsoport
Súlyos orosz támadás készül Ukrajna ellen, Zelenszkij egyből hazaindult Írországból
Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin már jó ideje foglalkozik ennek a csapásnak az előkészítésével.