Bár az állat leharapta a lábát, a fiatalembernek sikerült még kiúsznia a szárazföldre, ahol nem sokkal később belehalt a sérüléseibe. Alig három hónap alatt ez a második, halállal végződő cápatámadás ezen a strandon.
A cápák elleni védekezés egyik bevett formája a vízben kifeszített cápaháló, amelyet Durban kikötőváros előtt már alkalmaznak. Ennek bevetését fontolgatják most Port St. Johns körül is.
Halálos cápatámadás Dél-Afrikában
Cápa ölt meg egy 16 éves szörföst Dél-Afrika partjainál. A fiatal fiú a parton halt meg Port St. Johns közelében pénteken - olvasható a The Herald című lap hétfői számában.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.