Saját államfőjelöltet állít a német szélsőjobboldal

Saját államfőjelöltet indít a német szélsőjobboldal a május végi német elnökválasztáson.

  • MTI MTI
Saját államfőjelöltet állít a német szélsőjobboldal

Erről született döntés a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) vasárnap véget ért kongresszusán, amelyen a küldöttek ismét a pártot 1996 óta irányító Udo Voigtot választották az NPD elnökévé. A nyíltan antiszemita és idegenellenes jelszavakat hangoztató pártelnökkel szemben jelenleg bírósági eljárás folyik, mégpedig rasszista uszítás vádjával. Az ítélet a jövő hét közepére várható.
 
A kongresszuson bejelentették, hogy az NPD és a vele választási együttműködésre lépett Német Népi Unió (DVU) szélsőjobboldali tömörülés közös államfőjelöltje Frank Rennicke. Az illető az elmúlt időszakban az egykori Wehrmachtot dicsőítő és revansista törekvéseket hangoztató dalszövegek szerzésével vált hírhedtté. Emiatt többször állt már bíróság előtt, s egy alkalommal felfüggesztett börtönre ítélték.
 
Rennicke az NPD és a DVU támogatásával veszi fel a harcot a hivatalban lévő Horst Köhlerrel, a szociáldemokraták által jelölt Gesine Schwannal, továbbá a Baloldal jelöltjével, a volt televíziós filmszínésszel, Peter Sodann-nal szemben. Sodann-nak és Rennickének valójában semmi esélye nincs, indításuk azonban jelzésértékű.
 
A kongresszusra rányomta bélyegét a költségvetésből támogatott NPD pénzügyi botránya. A támogatási pénzek elszámolásának meghamisítása miatt a szélsőséges pártot a Bundestag néhány nappal ezelőtt több mint 2 millió eurós pénzbüntetéssel sújtotta. A párt adósságai meghaladják a 2,5 millió eurót, s az NPD az anyagi csőd szélén áll.
 
A párt esetleges betiltása régóta napirenden van, az alkotmánybíróság 2003-ban egyszer már megfelelő információk hiányában elutasította azt. Általános vélekedés szerint egy újabb eljárásnak most sem lenne nagyobb esélye, ezért a konzervatívok elleneznek egy, a betiltást célzó új kezdeményezést. Mindenekelőtt a CDU attól tart, hogy egy ismételt alkotmánybírósági "nem" közvetve az NPD-t erősítené. A nagyobbik uniópárt ugyanakkor a leghatározottabban elítéli az NPD tevékenységét.
 
A kongresszus helyszínén, a német főváros Reinickendorf kerületében szombaton és vasárnap egyaránt több mint ezren tüntettek a szélsőjobboldali párt ellen.
 
Az NPD 1964-ben alakult az egykori Német Birodalmi Párt örököseként. Képviselőik az elmúlt években két tartományi parlamentbe, Szászország és Mecklenburg-Elő-Pomeránia törvényhozásába is bejutottak, s jelen vannak több helyi önkormányzati testületben is.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.