A hét spanyol tartományra kiterjedő razzia során hat másik személy ellen is eljárás indult, de ők nem kerültek vizsgálati fogságba. Tucatnyi lakást kutattak át, és lefoglaltak 42 merevlemezt is. Az intézkedést a német hatóságokkal együttműködve foganatosították, ugyanis azok jelezték, hogy gyermekpornográf jellegű archívumok cserélődnek az interneten spanyol szervereken keresztül.
A spanyol rendőrség az elmúlt öt év alatt több mint 1200 letartóztatást hajtott végre ilyen okból. A nyomozókat különleges szoftver segíti, amely lehetővé teszi azoknak az internetezőknek az azonosítását, akik törvénysértő honlapokhoz kapcsolódnak.
Spanyolország: pedofilbandát kaptak el a rendőrök
Spanyolországban letartóztattak hét személyt egy, az internetes gyermekpornográfia ellen folyó akció keretében, és milliónyi fényképet és videofelvételt koboztak el - közölte szerdán a rendőrség.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.