Abruzzó régió központjában, L'Aquilában, a legnagyobb sátorvárosban tartott szertartáson mintegy százötvenen, főleg idősek gyűltek össze a katolikus egyház legnagyobb ünnepén tartott istentiszteletre. Berlusconi kormányfő a misére a helyi tűzoltókkal együtt érkezett, akik közül sokuknak saját családjukat kellett házai romjai alól kimenteni.
Guiseppe Molinari l'aquilai érsek egy kis Szűzanya-szobor előtt mutatta be a szertartást. "Kicsit haragszunk Istenre, mert soha nem számítottunk ilyen nagy tragédiára. De még az Isten iránti harag is a hit jele" - mondta az érsek.
A legnagyobb sátorváros lakóinak száma a korábbi 1700-ről 1300-ra csökkent vasárnapra. Szombaton 700-an költözhettek vissza l'aquilai otthonaikba. Agostino Miozzo, az országos polgári védelem vezetője elmondta, hogy egyenként ellenőrzik a házak állapotát, hogy beköltözhetőek-e. A hétfői földrengésnek 193 halálos áldozata volt, és közel 40 ezren maradtak fedél nélkül.
Sátorvárosban tartottak húsvéti misét a földrengés sújtotta L'Aquilában
Rögtönzött kápolnákban tartották a húsvét vasárnapi misét a földrengés sújtotta közép-olaszországi régióban. Az egyiken részt vett Silvio Berlusconi kormányfő is.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.