Korábban már ismertté vált, hogy Haider erősen ittas állapotban, a megengedett sebesség kétszeresével száguldott tavaly október 11-én hajnalban, mielőtt Klagenfurt közelében egy előzés után letért az úttestről.
A hivatalos vizsgálat megerősítette azt is, hogy Haider gépkocsija kifogástalan műszaki állapotban volt a baleset idején, s azt a felvetést is kizárta, hogy külső beavatkozás okozhatta a karambolt.
Egyedül Haider okolható haláláért
Hivatalosan lezárták a Jörg Haider halálát okozó autóbaleset vizsgálatát, az ügyészség megállapította: a tragikus balesetet Haider vezetési hibája okozta - állapította meg a kedden napvilágra került jelentés.
Kitörhetünk-e a bűn körforgásából? – Édentől keletre-kritika
Sok kérdésről gondolkodik a nagy amerikai klasszikust feldolgozó új Netflix-sorozat, az Édentől keletre.
Ki fizeti meg Gryllus Dorka hőhullámainak az árát?
A gerillakampány leleplezése után mondhatjuk azt, hogy a megrendelő. Csakhogy a kérdés ennél bonyolultabb.
Fizetések: sokan, de a korábbinál jóval kevesebben vannak mínuszban
Magyar Péter hétfőn bemutatja a jövő évi költségvetést
A kormányfő szerint ez az „igazságosság és fejlődés” költségvetése lesz.