Szanzsarbek Kadiralijevet egy nappal korábban a fején érte a halálos lövés. Gyilkosa egy rá várakozó autóban elmenekült a helyszínről. Kadiralijev volt a negyedik parlamenti képviselő, akit azóta gyilkoltak meg, hogy 2005 márciusában a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságban kirobbant zavargások nyomán elűzték a hatalomból Aszkar Akajev elnököt.
Kirgizisztánban jelenleg meglehetősen feszült a belpolitikai légkör a július 23-ra kiírt elnökválasztás előtt. Kurmanbek Bakijev a voksolás eredményeként várhatóan megkezdheti második periódusát a legmagasabb közjogi méltóság tisztségében, tekintve, hogy az ellenzék bojkottálja a voksolást.
A belügyminisztérium szerint Kadiralijev meggyilkolásának politikai indítéka lehetett, de az is lehetséges, hogy üzleti ügyei miatt ölték meg.
Kadiralijev a parlamentben legtöbb mandátummal rendelkező, Bakijev vezette Ak-Dzsol párthoz tartozott. Neve Kirgizisztánban 2005 júniusában vált ismertté azáltal, hogy a déli Os városában sikertelen rohamot vezetett egy kétes drogügyletekbe keveredett képviselő, a három hónappal később meggyilkolt Bajaman Erkinbajev irodáinak elfoglalására. Erkinbajev annak idején tevékeny szerepet játszott Aszkar Akajev megbuktatásában.
Lelőttek egy kirgiz képviselőt
Lelőttek biskeki otthona előtt egy kirgiz parlamenti képviselőt - közölte szerdán a kirgiz rendőrség, amely nem zárta ki, hogy politikai indítékú gyilkosság történt.
Kitörhetünk-e a bűn körforgásából? – Édentől keletre-kritika
Sok kérdésről gondolkodik a nagy amerikai klasszikust feldolgozó új Netflix-sorozat, az Édentől keletre.
Ki fizeti meg Gryllus Dorka hőhullámainak az árát?
A gerillakampány leleplezése után mondhatjuk azt, hogy a megrendelő. Csakhogy a kérdés ennél bonyolultabb.
Fizetések: sokan, de a korábbinál jóval kevesebben vannak mínuszban
Magyar Péter hétfőn bemutatja a jövő évi költségvetést
A kormányfő szerint ez az „igazságosság és fejlődés” költségvetése lesz.