Az ellenőrök Phenjanból elutaztak a kínai fővárosba - tette hozzá. Észak-Korea kedden jelentette be, hogy kivonul az atomprogramjának felszámolásáról folytatott hatoldalú tárgyalásokról, és újra üzembe helyezi azt a nukleáris létesítményt, amely atomfegyverben alkalmazható plutóniumot képes termelni.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség aznap közölte, hogy Phenjan leállított minden együttműködést a nukleáris ügyekben illetékes ENSZ-megfigyelőkkel, és az ország mielőbbi elhagyására szólította fel őket.
Észak-Korea így reagált arra, hogy az ENSZ Biztonsága Tanácsa hétfőn elítélte nagy hatótávolságú rakétája április 5-i felbocsátását.
Az amerikai külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy Észak-Korea azokat az amerikai szakértőket is kiutasította, akik a jongbjoni atomerőmű leszerelésében működtek közre. Elemzők szerint Phenjan akár három hónap alatt működőképessé teheti az erőművet.
Eközben az Egyesült Államok és Japán javaslatot tett az ENSZ-ben arra, hogy mely észak-koreai cégekkel szemben alkalmazza büntetőintézkedéseit a Biztonsági Tanács (BT) az április 5-i rakétaindítás miatt - jelentette be helyi idő szerint szerda este újságíróknak az Észak-Korea ügyében létrehozott szankcióbizottság elnöke, Baki Ilkin, aki Törökország nagykövete a világszervezetnél.
Meg nem nevezett diplomáciai források szerint az amerikai listán 11, a japánon pedig legalább 14 cégnév szerepel. A bizottságnak kompromisszumot kell találnia a két javaslat között.
Elzavarták az ENSZ ellenőreit Észak-Koreából
Távoztak Észak-Koreából az ENSZ nukleáris ügyekben illetékes ellenőrei csütörtökön, akiket Phenjan kiutasított - jelentette a Kyodo japán hírügynökség.
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.