Az előírás a legalább tízezer előfizetővel rendelkező szolgáltatókra - ebbe a kategóriába esik az összes ilyen cég 97 százaléka - vonatkozik. Ezeknek kötelező lesz blokkolniuk a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) által felsorolt honlapokat. A bűnüldöző hatóságok majd folyamatosan frissítik és elküldik a szolgáltatóknak az illegális szájtok címét tartalmazó listát. A törvényjavaslatot még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, a kormány reményei szerint ez még a szeptemberi országos választások előtt megtörténik.
Karl-Theodor zu Guttenberg gazdasági és technológiai miniszter elmondta: a cél az, hogy a gyermekpornográfia piacát visszaszorítsák, amennyire csak lehetséges. "Minden fénykép és minden film mögött ott van egy megbecstelenített gyermek" - mutatott rá Angela Merkel kormánya a jogszabály tartalmát nagy vonalakban felvázoló közleményben.
Az új törvény alapján az internetes szolgáltatók személyes adatokat gyűjthetnek, hogy bűnügyekben felhasználják azokat internetezők ellen. Brigitte Zypries igazságügyi miniszter közlése szerint ezeket az adatokat nem archiválják. Miután értesítették a bűnügyi nyomozókat, csak azokat veszik megfigyelés alá, akik az adott pillanatban, valós időben megpróbálnak tiltott oldalakat lehívni.
A rendőrség statisztikája szerint Németországban 2006-ban 2936 esetben füleltek le pedofil honlapok látogatóját. Egy évvel később már 6206 esetet regisztráltak, vagyis a növekedés 111 százalékot ért el. Baden-Württemberg tartomány biztonsági illetékesei a múlt héten közölték, hogy nemzetközi gyermekpornográf hálózatot számoltak fel, amelyben 91 ország, közöttük Brazília, Kanada, Új-Zéland, Svájc és az Egyesült Államok felhasználói vettek részt. A német hatóságok több mint 500 számítógépet és 800 adattárolót foglaltak le, amelynek felhasználóit a hatóságok már tavaly óta megfigyelés alatt tartották.
Több nagy internetes szolgáltató - a német piac háromnegyed részét képviselő Deutsche Telekom, Vodafone/Arcor, Alice, Kabel Deutschland és Telefonica/02 - ugyanakkor már a múlt héten pénteken megállapodott a bűnügyi rendőrséggel abban, hogy megakadályozza a hozzáférést a nyomozók által azonosított, gyermekpornográfiát tartalmazó honlapokhoz. A nyomozók naponta frissítik a tiltott honlapok listáját. A Skandináviában, Hollandiában, Svájcban, Nagy-Britanniában és Kanadában már hatályos intézkedés Berlin szerint várhatóan fél év múlva lép életbe.
Németországban letiltják a pedofil honlapokat
A német kormány jóváhagyta szerdán azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján az ország legtöbb internetes szolgáltatója köteles lesz megakadályozni a hozzáférést a gyermekpornográfiát tartalmazó honlapokhoz.

Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította Budapest és a Balaton térségét a MÁV
Megbontotta a viharos szél az Országos Széchényi Könyvtár tetejét
Mastercard vagy Visa? A felhasználóknak is kényelmetlenséget okozhat a bankok döntése
Orbán: Ha Matolcsy holnap reggel bekopogna, akkor is szívesen látnám
Osztrák gazdasági elemző: Orbán Viktor lehet az EU titkos vámfegyvere
Trump elkezdte kiküldeni a leveleket a vámokról, Japánra és Dél-Koreára 25 százalékot vet ki
Csendes-ülős koncertet hirdettek, de tömeges tánctérré vált a Müpa színpada – ilyen volt az Africa Express
Az ukrán nagykövet egy csomagtartóból bukkant elő a XII. kerületben
NNGYK: Nem igaz, hogy visszavonták a szentesi műtők engedélyét, de operálni nem lehet bennük
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.