Az ABI bolíviai hírügynökség beszámolója szerint a Viru Viru város repülőterén tartott sajtótájékoztatón a miniszter úgy fogalmazott, hogy "ezen a héten, a következő órákban diplomáciai úton panaszt emelnek" Kepes András ellen, mert előre tudott arról a "rendkívüli, erőszakos kalandról", amelybe Rózsa Flores és társai bocsátkoztak. A külügyminisztériumon keresztül az igazságügyi minisztérium nyújt be panaszt bűnrészesség és bűnpártolás címén a magyar újságíró ellen. "Mindenesetre hivatkozni fogunk a terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi konvencióira is, hogy bíróság elé tudjuk állítatni Kepest" - mondta.
Sacha Lloren, a társadalmi mozgalmak koordinálásáért felelős bolíviai miniszterhelyettes helyi idő szerint pénteken közölte, hogy kormánya jogi lépéseket tesz Kepes András ellen, mert hallgatása veszélyeztette Bolívia integritását. Llorenti szerint Kepes Andrásnak rögtön az interjú után tájékoztatnia kellett volna a magyar hatóságokat Rózsa Flores Eduardo terveiről, akik ezt követően nyilvánvalóan átadták volna az információkat a bolíviai szerveknek.
Kepes András úgy véli, hogy nem hibázott újságíróként az ügyben. "Egy újságírónak nem az a feladata, hogy alakítsa az eseményeket, hanem az, hogy dokumentálja, és a hátteret megvilágítsa" - mondta az MTI-nek szombaton. Kepes András szerint az április 16-ai rajtaütés is azt mutatja, hogy a bolíviai hatóságoknak a titkosszolgálatokon keresztül voltak információi, amit nem a Rózsa Flores Eduardóval készített interjúból kellett megtudniuk. Arra a kérdésre, hogy az interjú elkészítése után megfordult-e a fejében, hogy a hallottakról bármelyik hatóságot értesítse, Kepes András azt mondta: amennyiben nem bűncselekmény előkészítéséről van szó, az újságírót ugyanúgy kötelezi a titoktartás, mint egy orvost vagy egy ügyvédet.
A Rózsa Flores Eduardóval tavaly szeptemberben készített interjút múlt héten kedden sugározta az MTV. Bolíviai kommandósok április 16-án Santa Cruzban lőtték agyon a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot, és az ír Michael Martin Dwyert. Az akcióban őrizetbe vették a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot. A bolíviai hatóságok terrorizmussal vádolják a csoportot, azt állítva, hogy meg akarta ölni Evo Morales elnököt.
Bolívia napokon belül panaszt emel Kepes ellen
A bolíviai kormány két napon belül panaszt emel Kepes András magyar újságíró ellen, mert elhallgatta a Rózsa Flores Eduardóval tavaly ősszel készített interjú részleteit - közölte Juan Ramón Quintana, a kormányzati ügyek minisztere helyi idő szerint hétfőn este.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Tűket és szögeket rejtett valaki a gyerekeknek szánt halloweeni cukorkákba Gyömrőn, a rendőrség szemtanúkat keres
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Megjavították, ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja
Ezért nem tudok propagandát írni
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Szerinte Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel.