Ulla Schmidt szerint Regensburgban egy 31 éves férfit, az ugyancsak bajorországi Kulmbachban egy 37 éves nőt, Hamburgban pedig egy 22 éves nőt kezelnek, immár bizonyítottan sertésinfluenza miatt. Két páciens esetében a fertőzés könnyebb lefolyásúnak tűnik. A hatóságok korábban további hat gyanús esetet észleltek, négy esetben azonban kiderült, hogy az illetők nem sertésinfluenzában betegedtek meg.
A miniszter hangsúlyozta, hogy regionális esetekről van szó, ezért országos méretű járványról semmiképp nem lehet beszélni, a lakosságot nem fenyegeti veszély. Ennek ellenére a hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy felkészüljenek egy esetleges járványra is. A következő napokban kiderül, hogy a gyanús esetek szaporodnak-e, az illetékes szervek ennek fényében határozzák el a további lépéseket.
Schmidt és a sajtóértekezleten jelen lévő Jörg Hacker, a járványos megbetegedésekkel is foglalkozó, európai hírű Robert Koch Intézet vezetője elmondta: megfelelő oltóanyaggal egyelőre még nem rendelkeznek, de szükség esetén felgyorsíthatják annak előállítását. Ez azonban a legjobb esetben is heteket, sőt hónapokat vehet igénybe. Ha viszont mégis kitör a járvány, Schmidt szerint mindent megtesznek a lakosság beoltása érdekében. A miniszter emlékeztetett, hogy a jelenleg rendelkezésre álló influenza elleni gyógyszerek, mindenekelőtt a Tamiflu, hatékonyak, s 48 órán belül éreztetik hatásukat.
Az egészségügyi miniszter felszólította az állampolgárokat arra, hogy csakis a legszükségesebb esetben utazzanak Mexikóba, ahol egyébként ismeretek szerint jelenleg mintegy 9000 német turista tartózkodik. A hazatérőket azonnali orvosi vizsgálatnak vetik alá - jelentette be Schmidt, utalva arra is, hogy a tartományi, illetve a repülőtéri hatóságokkal állandó összeköttetésben áll az egészségügyi tárca.
A miniszter bejelentette, hogy egy rendkívüli telefonszolgálatot hoztak létre a lakosság tájékoztatására. Az embereket éberségre, s az alapvető higiéniai szokások következetes betartására szólította fel.