szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az elmúlt évek legbékétlenebb május elsejéjét élték át a berliniek. Erre utal az a vasárnap nyilvánosságra hozott hivatalos hatósági közlemény, amely szerint a péntekről szombatra virradó „ünnepi” összetűzésekben 289 rendőr sebesült meg, mindenekelőtt a főváros Kreuzberg nevű kerületében.

A közlemény szerint az összecsapásokat szélsőbaloldali, illetve szélsőjobboldali csoportok provokálták ki, akik a munka ünnepén törtek, zúztak, s a rendőrökre támadtak, kövekkel és üvegekkel dobálva őket. A hatóságok szerint csak a véletlennek köszönhető, hogy haláleset nem történt.

Összetűzések voltak Berlin más kerületeiben is, ahol a szélsőjobb-, illetve a szélsőbaloldal nyílt konfrontációját ugyancsak a rendőrök igyekeztek megakadályozni. A fővárosban egyébként több mint 5000 rendőr volt készenlétben, erősítést az egyes tartományok küldtek.

A hivatalos „mérleg” szerint egyedül a német fővárosban 289 személyt vettek őrizetbe, s többük ellen a biztonsági erők elleni erőszakos cselekmények miatt vádat emeltek. A hatóságok szerint  régóta nem volt ilyen „durva” május elseje Németországban. Az erőszakos cselekményeket a rendőrség órákon keresztül hiába próbálta megfékezni. A szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali tüntetők között összecsapások voltak több más német városban is. A rendőrség különböző helyszíneken ugyancsak több száz személyt  vett őrizetbe.

Az önálló tartománynak számító Berlin belügyi szenátora egy vasárnapi interjúban az erőszak új formájáról beszélt. Ehrhart Körting utalt arra, hogy a szélsőséges tüntetők támadásai mindenekelőtt a rendőrök ellen irányultak. A szenátor kijelentette: a hatóságok a jövőben fontolóra veszik, hogy betiltják az ilyen jellegű tüntetéseket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!