A három érintett Omar Bongo gaboni, Denis Sassou-Nguesso kongói elnök és Teodoro Obiang Nguema, Egyenlítői-Guinea államfője.
A Transparency International (TI) franciaországi részlege szerdán történelminek nevezte a párizsi ügyészség döntését, amely, mint fogalmaztak, jelentős előrelépés a korrupció elleni küzdelemben. Ha öt napon belül nem érkezik ellenvetés, a hatóság megindítja az eljárást.
A TI vádja szerint az afrikai államfők közpénzeket sikkasztottak el, s az eltérített pénzekből többek között drága lakásokat vettek Franciaországban. A szervezet már tavaly és tavalyelőtt is feljelentést tett ezen ügyekben, de kezdeményezése mindkétszer következmények nélkül maradt.
Omar Bongo gaboni elnöknek már korábban is meggyűlt a baja a francia igazságszolgáltatással. Februárban zárolták egy párizsi bankban vezetett folyószámláját, amelyen 4,2 millió euró volt. Előzőleg a bordeaux-i bíróság arra kötelezte, hogy fizessen 1,1 millió eurót egy francia üzletembernek, bizonyos René Cordonának. A férfi 1996-ban eladta halászattal foglalkozó cégét a Bongó család egyik vállalkozásának, de az elnök később meggondolta magát, és szerette volna, ha semmisnek nyilvánítják az adásvételt. Cordona erre nem volt hajlandó, mire börtönbe zárták a gaboni fővárosban, Libreville-ben, s csak azután engedték szabadon, hogy kifizetett több mint 450 ezer eurót. A gaboni elnök és családja állítólag háromtucatnyi franciaországi ingatlan és sok luxusautó tulajdonosa.
Korrupciós eljárás három afrikai államfő ellen Franciaországban
Büntetőeljárás indulhat Franciaországban korrupció gyanújával három nyugat-afrikai ország elnöke ellen, miután egy párizsi ügyészségen befogadták a Transparancy International nemzetközi korrupcióellenes szervezet beadványát.

Hét kiló jég, tízezer kalória és katarzis: így lettem ironman tizenegyedszer
Dobszay János: A köztársaság nagypapakorú államfője végre rátalált a hangjára
„Mennyire kell politikai analfabétának lenni?” – Török Gábor reagált Sulyok fiataloknak küldött üzenetére
Mi a gond azzal, ha Post Malone sörözik a legtöbbet a Szigeten?
63 évet él egészségesen az átlagos magyar
A Szuverenitásvédelmi Hivatal is felbukkant az USA új emberi jogi jelentésében
The Washington Post: Politikai okokból vizezték fel az amerikai külügy országjelentéseit
Orbán: Egy nap alatt elintézhetnénk Ukrajna összeomlását, de nem érdekünk
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A béke, amelynek Moszkva aligha örül: hogyan zárta le konfliktusát Örményország és Azerbajdzsán?
Hadházy újabb hatvanpusztai vasajtóról posztolt, óvóhelyet sejt mögötte
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.