Hírek szerint aknavetőkkel lőtték, és helikopterekről támadták az iszlamistákat Mingorában és környékén. A pakisztáni katonaság szóvivője megerősítette, hogy offenzívát indítottak. A harcok kedden törtek ki újra, éjszaka és szerdán virradat után is folytatódtak.
A tálibok előzőleg bevették magukat több kormányhivatalba, és lőállásokat vettek föl több épület tetején Mingorában. Kijárási tilalom van érvényben a fővárostól, Iszlámábádtól 130 kilométerre északnyugatra fekvő városban, amelynek közelében a tálibok elfoglaltak egy smaragdbányát.
Iszlámábád februárban megállapodást kötött a lázadókkal arról, hogy azok nem terjeszkednek túl a Szvat-völgyön és közvetlen környékén, cserébe bevezethetik az iszlám bíráskodást. A lázadók azonban megszegték az egyezséget azzal, hogy megpróbáltak újabb területeket az ellenőrzésük alá vonni. A hadsereg ezért tíz nappal ezelőtt támadást indított ellenük. Valószínűleg semmivé válik a februári paktum.
Szvat főkormányzója kedden felszólította a lakosságot, hogy hagyja el a Mingorát, amelyeket a hadsereg valószínűleg hamarosan ostrom alá vesz. Később azonban közölte, hogy nem lesznek harcok a városban, és az emberek otthonukban maradhatnak, a hadsereg pedig közölte, hogy ellenőrzése alatt tartja a várost. Ez azonban nem állította meg a menekülők áradatát.
Tavaly augusztus óta több százezren hagyták el otthonukat a hadsereg és az iszlamista fegyveresek összecsapásai miatt Pakisztánnak Afganisztánnal határos északnyugati területein. Az egyre erősödő erőszak és a tálibok terjeszkedése aggodalmat keltett az Egyesült Államokban, hogy vajon képes lesz-e az atomfegyverrel rendelkező ország szembeszállni a tálibokkal és az al-Kaida terroristáival. Ez a témája Barack Obama amerikai, Aszif Ali Zardari pakisztáni és Hamid Karzai afgán elnök szerdai washingtoni tárgyalásainak is.
Tömegek menekülnek a pakisztáni Szvat-völgyből
Több mint 40 ezer ember menekült már el a pakisztáni Szvat-völgy legnagyobb városából, Mingorából a hadsereg és a tálib lázadók esetleges összecsapásaitól félve - közölték szerdán a helyi hatóságok. Később bejelentették, hogy a hadsereg ismét támadta a tálibok állásait a térségben.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
„A hálózat több mint 90 százalékát hazafias alapon szervezték be a '60-as évek elejétől”
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.