Az Afganisztánnal határos területen tálib harcosok és az al-Kaida terrorista szervezet bázisát sejtik. Egy névtelenséget kérő biztonsági tiszt elmondta, hogy a célpontok olyan házak voltak, ahol az iszlamisták meg szoktak pihenni, mielőtt átmennek a határon, vagy miután visszatértek Afganisztánból. Közlése szerint a halottak "külföldiek és pakisztáni tálibok" voltak.
Amerikai rakétatámadás Pakisztánban
Pilóta nélküli amerikai harci repülőgépről indított rakétákkal lőtték a pakisztáni Dél-Vazirisztán egyik hegyes területét - közölték kedden katonai és hírszerzési illetékesek. A támadásban az első jelentések szerint nyolcan életüket vesztették.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Egyelőre tarolnak a demokraták, a republikánusok pánikolnak – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.