Bulgáriában már korábban betiltották a dohányzást a kórházakban, taxikban és a hivatalokban, és előírták, hogy a bárokban és az éttermekben nemdohányzó részt kell elkülöníteni. Igaz, e rendelkezéseket a címzettek lépten-nyomon megszegték.
A 7,6 millió lakosú Bulgáriában a férfiak több mint fele, a nők egyharmada dohányzik. A balkáni országban a második legnagyobb a dohányosok aránya (39 százalék) az EU 27 tagországa közül az Európai Bizottság tavaly decemberben közölt felmérése (Eurobarometer) szerint. Az első helyen Görögország áll 42 százalékkal.
Az Európai Bizottság illetékes biztosa januárban támogatta azt a javaslatot, hogy minden EU-tagállamban tiltsák be a dohányzást a munkahelyeken, a bárokban és az éttermekben. Sok tagállam korábban már saját hatáskörben elrendelt ilyen tilalmat, de ezek terjedelme országról országra változik.
Dohányzási tilalom Bulgáriában 2010-től
A bolgár parlament elfogadta pénteken azt a törvényt, amelynek értelmében 2010. júniustól minden nyilvános helyen betiltják a dohányzást. A dohánygyárak és az idegenforgalmi ágazat képviselői hiába tiltakoztak a jogszabály ellen.

IDEA Intézet: Közelít a Fidesz a Tiszához, felére csökkent Magyarék előnye
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
„Az ukrán nép mindig hálás lesz Trump elnöknek” – Zelenszkij megérkezett Washingtonba
Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”