A brit hírügynökségnek nyilatkozó hírszerzési tisztségviselők szerint két rakéta csapódott be Észak-Vazirisztán tartomány Haiszur térségében - Mir Ali várostól 20 kilométerrel délre -, ahol pastu törzsek élnek. Az egyik egy házat, a másik egy gépkocsit talált el. A megölt két arab állampolgárságát egyelőre nem ismerik.
Az amerikai hírügynökség pakisztáni illetékesekre hivatkozó beszámolója szerint a rakéták magában Mir Ali városban találták el egy iszlám iskola épületét és egy gépkocsit.
Újabb feltételezett amerikai rakétacsapás Pakisztánban
Újabb feltételezett amerikai légicsapás érte szombaton Pakisztán törzsek uralta északnyugati részét, ahol iszlamista lázadók találnak menedéket. Legalább tíz ember meghalt, köztük két arab - közölték illetékesek.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Egyelőre tarolnak a demokraták, a republikánusok pánikolnak – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.