Atar Abbász vezérőrnagy, a hadsereg szóvivője elmondta, hogy egyre jobban szorul a hurok a völgy legfőbb városa, Mingora körül.
Az offenzívát április 26-án indította a hadsereg a tálibok ellen, akik egyre nagyobb befolyásra tettek szert a térségben, és egyre inkább terjeszkedtek a főváros, Iszlámábád felé. A hadsereg pénteken azt közölte, hogy összesen 980 lázadót öltek meg a harcok kezdete óta, így szombatra számuk meghaladja az ezret. Ezeket az adatokat független forrás nem tudta eddig megerősíteni.
A pakisztáni hadsereg 47 tálib lázadót ölt meg az utóbbi 24 órában
A pakisztáni hadsereg saját állítása szerint 47 tálib lázadót ölt meg az utóbbi 24 órában az ország északnyugati részén található Szvat-völgyben folyó offenzívában, és három katonát elveszített.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Egyelőre tarolnak a demokraták, a republikánusok pánikolnak – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.