E tétel alapján tehát a tét nem pusztán a legitimáció, hanem a demokratikus legitimáció. Az újabb uniós közvélemény-kutatási adatok szerint növekszik azok száma, akik szavazni szándékoznak a június 4. és 7. között tartandó választáson. A május 4. és 15. között folytatott adatfelvétel 49 százalékos választási részvételi arányt vetít előre. Korábbi felmérések csak 34 százalékos részvételt valószínűsítettek. Amikor három évtizeddel ezelőtt rátértek az európai parlamenti képviselők közvetlen, lakosság általi megválasztásának gyakorlatára, nagy volt a lelkesedés és a részvételi arány. Aztán ez minden egyes újabb választáson egyre csökkent, az 1979-es 62 százalékról 2004-ben lement 45 és fél százalékra.

Az idei kampány kezdetekor nem csupán az egyes pártcsaládok propagandatevékenységéhez dördült a startpisztoly, hanem maga az Európai Parlament is minden korábbinál erőteljesebb mozgósító akciót indított, a modern kommunikáció teljes eszköztárát bevetve a részvételi szándék erősítése érdekében. A fő üzenet: "te választasz, te döntesz arról, hogy miként alakul az életed, mert igenis, mindannyiunk európai jövője nagyban függ az Európai Parlament tevékenységétől".  

Az "igenis" szót azért kell hangsúlyozni, mert az európai polgárok zöme nem látja, hogy mitől is lenne olyan fontos az Európai Parlament. Hiszen nem klasszikus parlamentről van szó, ahol a többségi párt kormányt alakít, és a többség birtokában törvényeket hoz. Az Európai Parlament véleményét nagyon sok mindenben ki kell kérni, az esetek viszonylag nagy számában ezt a véleményt nem is lehet figyelmen kívül hagyni, de az EP mégsem szuverén döntéshozó, hanem jobb esetben is csak alkupozícióban van a tagállamok kormányait képviselő Európai Tanáccsal szemben.

Nagy kérdés, hogy a szavazók azért nem tekintik-e fontosnak a részvételt, mert sajnálatos módon gyengének tartják az EP jogkörét, vagy pedig azért, mert nem is szeretnék, hogy megerősödjön. Az európai integráció elmélyítése azzal jár, hogy döntési jogkörök kerülnek át a tagállamoktól az unióhoz, és aki nem szeretné gyorsítani ezt a folyamatot, az nemet mond az erős, "nemzetek feletti" EP gondolatára is.

Az integráció újabb állomása lenne a lisszaboni szerződés, amely mérsékeltebb változata a korábban tervezett "európai alkotmánynak". Ez utóbbi tervezetéről népszavazást tartottak 2005-ben Franciaországban és Hollandiában - meg is bukott mind a két helyen. A lisszaboni szerződésről népszavazást tartottak tavaly Írországban - ez is bukás volt. A közvélemény-kutatási előrejelzések ugyan azt mutatják, hogy idén ősszel sikeres lehet a második ír népszavazás, de ettől még tény: a lakosság közvetlen megkérdezése során eddig felgyűlt tapasztalatok nem túl biztatóak a minél szorosabb integrációt akarók számára.

Ha azt feltételezzük, hogy eddig azért csökkent a részvétel választásról választásra, mert az emberek a kezdeti fellángolás után egyre kevésbé látták a szerintük szükséges erőt az Európai Parlamentben, akkor most, amikor napirenden van az EP-jogköröknek a lisszaboni szerződésben megfogalmazott erősítése, logikus lenne, ha ez a lefelé mutató trend megtörne. Ha ez elmarad, ha a csökkenő tendencia folytatódik, akkor ennek oka alkalmasint az, hogy az emberek nem is akarják erősebbnek látni az EP-t.      

Régi tapasztalat, hogy a hagyományos, "főáramlatbeli" pártcsaládok - főként a jobbközép néppártiak, a balközép szocialisták-szociáldemokraták, továbbá a liberálisok és a mérsékeltebb nemzeti irányzatú formációk - akkor járnak jobban, ha magas a választói részvétel. Ha alacsony, akkor általában nagyobb mandátumarányt tudnak kihasítani maguknak a feltörekvő szélsőséges pártok. Ezek a "megszokott politikából" való kiábrándultságra építve, rendszerint nagyon lelkes, fegyelmezett szavazóbázist tudhatnak maguk mögött, és nekik akár egy százalékpontnyi népszerűség-növekedés is további dinamizmust kölcsönöz. Az ilyen csoportok szinte óhatatlanul erősödnek, amikor gazdasági válság tombol, és széles körű a társadalmi elégedetlenség.

A "főáramlatbeli" csoportba sorolható pártok elől öt évvel ezelőtt a 785 EP-mandátumból ötvenet "szipkáztak el" a periférikus, szélsőséges politikai csoportok. Most 736 EP-képviselő megválasztása a tét. Brüsszelben aggódva várják, hogy ezek között hányan lesznek a szélsőségesek, akik nem csupán a demokratikus európai értékeket támadják, de az integráció elmélyítését is ellenzik. Ha megerősödik a hangjuk, az tovább csökkenti majd az EP azon képességét, hogy motorja legyen az európai egységesülésnek.