szerző:
MTI

A hatósági tiltás ellenére Mir Hoszein Muszavi vesztes iráni ellenzéki elnökjelölt legalább tízezer híve tüntetett hétfőn délután Teheránban Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő államfő újraválasztása ellen.

Jóllehet a teheráni belügyminisztérium betiltott Muszavi melletti minden tüntetést, az ellenzéki politikus mintegy ezer híve gyűlt össze, majd vonult fel egyre növekvő létszámban az iráni főváros központjában. Létszámukat a francia hírügynökség legalább tízezerre, a brit hírügynökség több tízezerre tette.

A tüntetők az Azadi sugárúton, az iráni sah rendszerét megdöntő 1979-es iszlám forradalom alatti tiltakozások egyik fő helyszínén vonultak fel. Közben Muszavi fényképét tartották a magasba, és a "Muszavi, veled vagyunk",  "Az irániak inkább meghalnak, mintsem megalázkodjanak" és "Halál a diktátorra" jelszavakat skandálták - arra célozva, hogy szerintük választási csalással aratott fölényes győzelmet az ultrakonzervatív Ahmadinezsád a múlt pénteki elnökválasztáson a volt kormányfő Muszavi felett. Egy szemtanú arról számolt be, hogy Ahmadinezsád motorkerékpáron közlekedő, botokkal felszerelkező hívei megtámadták Muszavi híveit, s a szemben álló felek között több helyütt dulakodás tört ki.

A rohamrendőrség egységei kivonultak a helyszínre, de nem érkezett jelentés arról, hogy közbeavatkoztak volna. A belügyi tárca később közölte: Muszavit terheli a felelősség annak minden következményéért, ha  hívei folytatják az engedély nélküli megmozdulást. Muszavi az eredményeket szintén vitató másik ellenzéki jelölttel, Mehdi Karubival az oldalán egy autóban szintén feltűnt a felvonuló tömegben, járművüket biztonsági őrök kísérték. Muszavi kampányhonlapja hétfőn előbb a tüntetés elhalasztásáról, később viszont arról számolt be, hogy a rendezvényt mégis megtartják, s Muszavi Karubival együtt nyugalomra szólítja fel híveiket.

Muszavi (új választás lehetőségére célozva) hangosbeszélőn közölte a tömeggel, hogy kész egy újabb elnökválasztáson megméretni magát. Új elnökválasztás mellett foglalt állást a reformer szellemiségűnek tartott Mohammad Hatami volt iráni elnök is - közölte Hatami fivére. Mohammad Reza Hatami elmondta: a volt elnök továbbra is ellenzi Ahmadinezsád újraválasztását, s csatlakozni kíván a Muszavi-párti tüntetőkhöz. Maga Hatami közleményében viszont nyugalomra és arra szólította fel a tüntetőket: gondoskodjanak arról, hogy tiltakozó akcióik ne lépjék túl a törvényes kereteket. Teheránban a hét végén súlyos összecsapások voltak a biztonsági erők és Muszavi hívei, valamint az Ahmadinezsád újraválasztását ellenzők között.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Jelentették a Facebooknak a csalókat, cserébe őket tiltotta ki a rendszer

Jelentették a Facebooknak a csalókat, cserébe őket tiltotta ki a rendszer

Változott a nyugdíjprémiumra jogosultak köre

Változott a nyugdíjprémiumra jogosultak köre

Vasárnap dőlhet el, mi lesz Szegeden ragadt Fidesz-kampánycsapattal

Vasárnap dőlhet el, mi lesz Szegeden ragadt Fidesz-kampánycsapattal

6,6 milliárd forintot adtak ezért a festményért, pedig nem is szép

6,6 milliárd forintot adtak ezért a festményért, pedig nem is szép

Kigyulladt a Kolozsvár–Budapest–Bécs-vonat mozdonya

Kigyulladt a Kolozsvár–Budapest–Bécs-vonat mozdonya

Karácsony átvette hivatalát, és rögtön díszpolgárnak javasolja Demszkyt és Tarlóst

Karácsony átvette hivatalát, és rögtön díszpolgárnak javasolja Demszkyt és Tarlóst