A gyermek délelőtt hívta fel az óvodát, amelynek a munkatársai azonnal értesítették a rendőrséget és a katasztrófavédelmet a fenyegetésről. A gyermekintézmény 63 növendékét és a környező házak lakóit is evakuálták a bejelentés nyomán - adták hírül kedden internetes ukrán hírportálok.
Az óvoda helyiségeit átkutató szakszolgálatok pokolgépet nem találtak, viszont a rendőrök nagyon gyorsan lefülelték a „terroristát”, aki ugyan névtelenül, de egy lakástelefonszámról jelentkezett. Az azonosított címre kiérkező rendőrök ugyancsak meglepődtek, amikor a helyszínen egy hatéves gyereket találtak.
A kisfiú a nyomozóknak elmondta, azért fenyegette meg az óvodát, mert nagyon vágyott arra, hogy láthassa az ott dolgozó édesanyját, akinek a reményei szerint így hamarabb haza kellett volna érkeznie.
A szülőknek sokba fog kerülni a „gyermekcsíny”, mert meg kell téríteniük a hatósági intézkedések költségeit. Legutóbb például az egyik zsitomiri iskolát bombával fenyegető tanuló szüleit 20 ezer hrivnya (körülbelül 600 ezer forint) megfizetésére kötelezték.
Hat éves ukrán gyerek fenyegetett pokolgéppel egy óvodát
Pokolgép elhelyezésével fenyegetett meg telefonon egy óvodát egy magára hagyott hatéves kisfiú a közép-ukrajnai Zsitomirban, hogy hamarabb hazamehessen az intézményben dolgozó anyja.

Magyar Péter programot hirdetett Szent István néven
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.