Elfogtak egy bujkáló olasz maffiafőnököt

Letartóztattak Venezuela fővárosában, Caracasban egy nyolc éve bujkáló olasz maffiafőnököt – jelentették be vasárnap az olasz hatóságok.

  • MTI MTI
Elfogtak egy bujkáló olasz maffiafőnököt

Salvatore Miceli, a szicíliai Salemi város szervezett bűnözésének feje, akit 2001 óta köröztek, mint a nemzetközi kábítószer-kereskedelem egyik kulcsfiguráját, szerepelt az olasz bűnüldöző szervek 30 legveszedelmesebb szökésben lévő személyről szóló listáján. Elfogása a szicíliai csendőrség maffiaellenes parancsnoksága és az Interpol együttműködésének volt köszönhető. Az olasz hatóságok 2003 májusban egy drogellenes akció során már letartóztatták Miceli feleségét és két fiát.

A maffiafőnök szoros kapcsolatban állt a „legfőbb keresztapának” tartott, 2006-ban 43 évi bujkálás után elfogott Bernando Provenzanóval, aki 2000-ben „hivatalosan” Micelit bízta meg a nemzetközi kábítószer-kereskedő hálózat irányításával.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.