Az adóhivatal bejelentése szerint a luxusautó-tulajdonosok jövedelemforrásait fogják ellenőrizni, és alapos vizsgálatot rendelnek el, amennyiben eltérés mutatkozik a bevallott jövedelem és a tényleges vagyon között. A hivatal nem utalt rá, hogy az egyéb luxus kategóriájú autók tulajdonosaira is kiterjedne a vizsgálat. "Kiderült, hogy Bulgária egyike azoknak az európai országoknak, ahol a legmagasabb a regisztrált Bentleyk száma. Semmi rossz nincs abban, ha valakinek Bentleyje van, egészen addig, amíg rendesen fizeti az adókat" - mondta Roszen Bacsarov, a hivatal szóvivője, aki nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a Volkswagen AG által gyártott csodaautó tulajdonosai között szerepelnek-e jelenlegi kormányhivatalnokok. Egy Bentley ára az országban 270 ezer dollár (55 millió forint).
A helyi média már felkereste Emilia Maszlarova szociális minisztert és Bentley-tulajdonost, aki azonban nem kívánt nyilatkozni. A miniszternek idén már sikerült a figyelem középpontjába kerülnie, mikor 8600 eurós (2,4 millió forint) "jegyet váltott" Koreába egy miniszteri út során, mely összeg egyenlő egy átlagos nyugdíjas nyolc évi jövedelmével.
Szintén ebben az évben az adóhivatal már "söprögetett" a luxusjacht és egyéb fényűző ingóságok tulajdonosainak háza táján. Az Európai Unió országai közül Bulgáriában a legalacsonyabb az átlagos havi jövedelem, ami körülbelül 300 eurót, vagyis 84 ezer forintot jelent. A közvélemény-kutatások szerint a jelenleg hatalmon lévő szocialisták emiatt "komoly büntetésre" számíthatnak a július 5-i parlamenti választáson.
A 7,6 milliós népesség mintegy kétharmada mondta, hogy a szocialista vezetésű kormánynak felül kellene vizsgálnia a gazdasági válság kezelésére, valamint a bűnözés és a korrupció felszámolására irányuló sikertelen intézkedéseit. A gazdasági válság és a csökkenő állami adóbevételek ellenére az éves szófiai Motorshow-n közel 600 új autót adtak el a múlt héten, és a gazdasági minisztérium is 15 új gépjárművet rendelt meg.
Rászáll a bolgár Bentley-tulajdonosokra az adóhivatal
Összesen 105 Bentley-tulajdonost fog alapos vizsgálat alá vonni a nemzeti adóhivatal Bulgáriában a lehetséges adócsalás, illetve a törvényi előírások megkerülésének egyéb módjai után kutatva, hogy ezáltal tartsák féken az egyre növekvő korrupciót.

IDEA Intézet: Közelít a Fidesz a Tiszához, felére csökkent Magyarék előnye
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
„Az ukrán nép mindig hálás lesz Trump elnöknek” – Zelenszkij megérkezett Washingtonba
Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”