Feltehetően amerikai robotrepülőgépekről hajtották végre a támadást Dél-Vazirisztánban, Pakisztán törzsi ellenőrzés alatt álló részén. Közben ugyanebben a térségben, Dera Iszmail Hán településen lelőtték a vallási fanatikus tálib mozgalom egyik elöljáróját, aki bírálta Baitulla Mehszudot, a pakisztáni tálibok vezetőjét a tálib akciók civil áldozatai miatt.
Újabb feltételezett amerikai rakétacsapás Északnyugat-Pakisztánban
Legkevesebb hárman életüket vesztették kedden Pakisztán északnyugati, Afganisztánnal szomszédos vidékén, miután rakétacsapás ért egy feltételezett tálib kiképzőtábort - közölték pakisztáni titkosszolgálati forrásból.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Egyelőre tarolnak a demokraták, a republikánusok pánikolnak – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.