A riport szerint mintegy 150 ember gyűlt össze a képviselet épületénél Stockholm Lidingö nevű elővárosában, hogy tiltakozzanak az iráni rendszer ellen, amelyet terroristának neveztek. Néhányan álarcot viseltek. Felirataikon a nemrég megrendezett elnökválasztás eredményeinek meghamisítása ellen tiltakoztak, és azt követelték, hogy zárják be a nagykövetséget.
A tüntetés nyugodtan kezdődött, ám hirtelen egy csoport elkezdett köveket dobálni, majd ledöntötte a kerítést, és szemtanúk szerint mintegy 30-50-en behatoltak a képviselet területére. Néhányan a betört ablakokon bemásztak a villa belsejébe is - mondta el később a rendőrség szóvivője. A személyzet egyik tagja könnyebben megsérült a dulakodásban, ezért elsősegélyben részesült. Kilétét nem fedték fel, és azt sem, hogy diplomáciai státussal rendelkezik-e.
A kivezényelt félszáz rendőr eltávolította az épületből a tüntetőket. Egyet letartóztattak. A megmozdulás szervezői azt mondták, hogy az ő embereik közül is megsérültek néhányan a nagykövetség biztonsági őreivel való összecsapásban. Sötétedéskor is még mintegy száz, jórészt iráni származású tüntető tartott ki az épületnél, ahol korábban már több tüntetés is volt, de azok békések maradtak.
Megtámadták Irán svédországi nagykövetségét
Tüntetők megtámadták péntek délután Irán svédországi nagykövetségét - jelentette a svéd STV televízió.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.