A világszerte számos országban megrendezett utcai rendezvénnyel a melegek és leszbikusok a homoszexuálisok egyenjogúságára akarják felhívni a figyelmet - ez ugyanis sok helyütt még egyáltalán nem magától értetődő. A "Szabadságunknak történelme van - 40 éves a CSD" mottóval felvonuló mintegy 20 ezer résztvevő 90 teherkocsi, kamion platóján haladt keresztül a Rajna-parti város belvárosán.
Bár, miként a múltban, ezúttal is hallatszottak bíráló hangok a felvonulás előtt, a több órán át tartó parádét nem zavarta meg egyetlen incidens vagy erőszakos cselekmény sem. Szombaton például Walter Kasper bíboros, a római kúria tagja rohant ki a CSD ellen, bírálva a félig vagy egészen meztelen testek "közszemlére tételét, a Christopher Street Day alkalmával folytatott propagandát".
700 ezren nézték meg a kölni melegfelvonulást, de balhé nem volt
Mintegy 700 ezer nézője volt vasárnap a Kölnben rendezett melegfelvonulásnak, a Christopher Street Day (CSD) alkalmából rendezett legnagyobb németországi eseménynek.
Bebetonozott pozíciók vagy ellustuló képviselők – mi szól a mandátumkorlátozás ellen és mellette?
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Techet Péter: Közép-Európa az egész kontinens politikai laboratóriuma lehet, hála a Habsburg-szellemnek
Mexikó simán verte Ecuadort, vasárnap Angliával vagy Kongóval játszhat
Franciaország a svédeken is átgázolt, Mbappé beérte Messit a góllövőlistán
Megváltozott az ajánlás, csökkent a tojásallergia előfordulása
Magyar Péter kinevezte az új országos kórházi főigazgatót
Drasztikusan drágul a parkolás a fővárosban, és vége az automatázásnak
Vége az olcsó temuzásnak, mától él az EU mütyürvámja
A 150 euró alatti értékű csomagokra is vámot kell fizetni.