Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Január 1-től megszűnhet a vízumkötelezettség a szerb állampolgárok és az Európai Unió országai között - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnökkel közösen, a hétfői megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Bajnai Gordon hangsúlyozta: Magyarország Szerbia integrációs törekvéseinek egyik legelkötelezettebb támogatója az Európai Unióban, a vízumkényszer eltörlését szorgalmazó országok között az élen állt.
A kétoldalú ügyekről szólva a magyar kormányfő kiemelte, hogy a tervek szerint néhány hónapon belül közvetlen Malév-járat indulhat Belgrádba.
Mirko Cvetkovic elmondta, hogy megbeszélésükön a központi téma Szerbia uniós csatlakozása volt, de egyeztettek a két ország közötti gazdasági kérdésekről is. Ennek kapcsán a szerb miniszterelnök leszögezte: kormányának hivatali ideje alatt teljes hosszában megépülhet a Budapest-Belgrád autópálya.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.