Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Szili Katalin példátlannak tartja, amit Szlovákia tett a nyelvtörvény ügyében. Az Országgyűlés elnöke kedden, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta, hogy a törvény ellen erőteljesen fel kell lépni.
"Európának is megvan az a lehetősége, hogy figyelmeztesse Szlovákiát, és tegyen lépéseket az irányba, hogy ezt a törvényt változtassák meg" - mondta a házelnöki posztról való lemondását a hétvégén bejelentő politikus. Szili Katalin hangot adott azon véleményének, hogy ha EU-csatlakozása idején fogad el valamelyik állam egy ilyen jogszabályt, ez "azt a kérdést is felvetné, hogy akkor az unióba kerülhet-e".
Szlovák partnerétől a nyelvtörvény kapcsán azt kérte, hogy azt "akadályozza meg". A pozsonyi parlament elnöke, Pavol Paska azt írta válaszlevelében, hogy a házelnök számára "rosszul értelmezték ezt a törvényt", amelyet a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja is támogat - idézte a pozsonyi parlament elnökét Szili Katalin.
A múlt héten elfogadott, szeptember 1-jén hatályba lépő szlovák államnyelvtörvény többek között arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár ötezer eurós pénzbüntetést kaphat.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.