A támadás nem sokkal éjfél után érte a Land Rover Defenderben járőröző rendőröket Bujanovac környékén, ott, ahol a lakosság zöme albán. A lövedék hátulról találta el a járművet.
Ivica Dacic szerb belügyminiszter nyilatkozata szerint Szerbia egyes részein, s különösen délen, a Koszovóval határos részeken komoly gondok vannak a közbiztonsággal. Erről Belgrád az EULEX-et, az EU koszovói rendőri és igazságszolgáltatási misszióját is tájékoztatni fogja. Felhívjuk az EULEX figyelmét arra, hogy a közigazgatási határ őrizetével kapcsolatban komoly gondok vannak, ami ellenőrzés nélküli határátlépésekben, fegyvercsempészetben nyilvánul meg - mondta a miniszter.
Megfigyelők ennek kapcsán emlékeztetnek arra, hogy a koszovói háború nyomán a szerb hadsereget és határőrizeti szerveket nemzetközi paranccsal kitiltották az övezetből. Ott csak az ENSZ (egyre kisebb számban jelen lévő) békefenntartói, illetve az utóbbi időben az EULEX képviselői lehetnek jelen, valamint az albán vezetésű koszovói rendőrség.
A csütörtök hajnali incidens kapcsán Riza Halimi, a legnagyobb szerbiai albán politikai erő, a Demokratikus Cselekvés Pártja elnöke nyilatkozatban közölte, hogy nincs tudomása semmilyen illegális csoport jelenlétéről a térségben. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a dél-szerbiai albánok körében komoly elégedetlenség tapasztalható gazdasági és egyéb gondok miatt.
Szerbia délnyugati csücskében, a koszovói és a macedón határ közötti területen, a presevói völgyben 60-70 ezer albán él egy tömbben. A közülük kikerült terroristák, akik Presevo, Bujanovac és Medvedja Felszabadítási Hadseregének nevezték magukat, 2000 ősze és 2001 tavasza között számos aknavetős támadást hajtottak végre. A szándékuk az volt, hogy kivívják az általuk Kelet-Koszovónak nevezett terület elszakadását Szerbiától. A NATO erélyes közbelépésére, a koszovói albán vezetésen keresztül a felkelőkre gyakorolt nyomására volt szükség ahhoz, hogy a fegyveres támadások véget érjenek.
Gránátvetővel lőttek rendőrökre Szerbiában
Kézi gránátvetővel lőttek szerb rendőrökre csütörtök hajnalban Dél-Szerbiában, s egy rendőr súlyosan, egy könnyebben megsebesült - közölte a szerb belügyminisztérium.

Döntött a bíróság, kamatostul visszakapja a 10 milliárdot az Államkincstártól a főváros
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Hadházyék a Ferenciek teréről az Ügyészség elé vonulnak spontán demonstrációt tartani – ÉLŐ
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
A Hatvannégy Vármegye azt állítja, hogy kiderítette és lefoglalta a Pride útvonalát
1400 milliárd forint értékben bocsátott ki dollárkötvényt Magyarország, a dupláját fogjuk visszafizetni
Megszavazta a parlament Nagy Márton fantáziaköltségvetését
Brüsszel nem viccel: tényleg meg kell szabadulni az EU-nak az orosz olajtól és gáztól
Lángokban áll két olajszállító hajó a Hormuzi-szorosnál
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Izrael már ki is végezte az iráni fegyveres erők néhány napja kinevezett parancsnokát
A kedd reggeli iráni rakétatámadásnak öt könnyebb sérültje van Izraelben.