Mint sajtótájékoztatóján közölte, a saját anyanyelvén, magyar jelnyelven elmondott felszólalásban felhívta a figyelmet arra, hogy Pozsonyban nemrégiben olyan szabályt fogadtak el, amely súlyosan korlátozza a kisebbségi nyelvhasználati jogokat. Leszögezte: EP-képviselőként célja az is, hogy minden ember egyforma jogokhoz jusson az Európai Unión belül. "Én jelnyelvhasználóként kötelességemnek érzem kiállni az európai nyelvhasználat értéke és jogai mellett és ezért fogok itt dolgozni az Európai Parlamentben" - mondta.
Felszólalásában Kósa Ádám úgy fogalmazott: "Most kezdem úgy érezni, hogy egy olyan európai közösséghez tartozom, ahol a kisebbségek javára lehet eredményeket elérni." "Olyan Európát akarok, amely biztosítja mindenkinek a jogot a teljes élethez és az érvényesüléshez. Olyan Európát, ahol az esélyek valóban egyenlőek az általam képviselt siketek vagy minden, fogyatékossággal élő ember számára" - emelte ki a képviselő, hozzátéve, felszólalása "azt bizonyítja, hogy Európa valóban a sokszínűségről, a toleranciáról és az esélyegyenlőségről szól".
A sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy képviselőtársai figyelmét is sikerült felhívni erre az ügyre. Ennek fontosságát érzékeltetendő emlékeztetett arra, hogy az EU-ban 50 millió fogyatékos ember él. Mint mondta, ügyüket "láthatóvá kívánja tenni" az EP-ben, célja a társadalmi tudatformálás. Jelezte, bizonyítani kívánja azt is, hogy a fogyatékos emberek képesek olyan munkát végezni, mint bárki más. Kiemelte: a fogyatékosoknak nem szánalomból eredő segítsége van szükségük, hanem támogatásra ahhoz, hogy egyenlő esélyű életet tudjanak élni. Kósa Ádám beszédét az Európai Parlamentben nagy tapsvihar követte - írta közleményében a Fidesz EP-delegációja.
Tapsvihar követte Strasbourgban Kósa Ádám felszólalását
A szlovákiai nyelvhasználat korlátozását is bírálta szerdán Strasbourgban elhangzott első plenáris felszólalásában az Európai Parlament első siket képviselője, a néppárti frakcióban ülő fideszes Kósa Ádám.

Török Gábor szerint jelenleg a Fidesz szűk győzelmére van nagyobb esély 2026-ban
Telex: Az MNB-t érintő ÁSZ-feljelentés után Matolcsy és Orbán találkozhattak
Mellár Tamás: Bezárult a kör, csapdában a magyar gazdaság
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Elvesztette a Hamász a Gázai övezetet, a parancsnoki rendszer összeomlott - állítja egy Hamász-forrás
Magyar Péter: Orbán maga lökte a busz alá a női politikusait, hogy a saját irháját mentse
"Az ukránok még nagyon is veszíthetnek és az csúnya lesz"
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.