Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) úgy döntött, hogy gyöngybaglyok tenyésztésével próbálja támogatni a patkányok által elözönlött Laoszt. A rágcsálók ugyanis az egész évi rizstermést megsemmisítették az ázsiai országban.
Az éhező emberek eddig jobb híján élelemként tekintettek a szárnyas éjjeli ragadozókra, és vadásztak rájuk. A FAO most azzal igyekszik jobb belátásra téríteni őket, hogy a baglyok akár napi tizenkét patkánnyal is végezni tudnak. A csapdák és a rágcsálóirtók pedig nemigen vezettek eredményre a patkányok elleni küzdelemben.
"Meggyőződésünk, ha a falusiak megtanulják, hogy a gyöngybagoly szövetségesük lehet a rágcsálók elleni harcban, megváltozik a hozzáállásuk" - mondta Serge Verniau, a szervezet laoszi képviselője az állatokkal foglalkozó nemzetközi honlapon (www.animals-in-the-news.blogspot.com).
Elmondása szerint a patkányvész először tavaly, az ötven évente nyíló bambusz virágzása után érte utol a gazdálkodókat. A patkányok a novemberi rizs-, manióka és szezámtermés nagyját elpusztították, a családoknak alig maradt betevő falatjuk egy olyan országban, ahol amúgy is elterjedt jelenség az éhínség.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) ötezer tonna rizst osztott szét az érintett településeken. Becslései szerint a csapás miatt 130 000 ember maradt elegendő élelme nélkül a hatmilliós országban.
Elisabeth Faure, a WFP laoszi igazgatója elmondta, hogy a patkányok az árvizekhez fogható katasztrófát jelentenek, amely megsemmisítő csapást mérhet az amúgy is a nyomor szélén tengődő családokra.
Laosz Ázsia egyik legszegényebb országa, minden második öt év alatti gyermek alultáplált, a lakosság kétharmadának rendszeresen kevés a tápláléka.
A laoszi munkaügyi és szociális miniszter üdvözölte a nemzetközi segélyt, a baglyos tervre azonban nem reagált. Biológusok elismerik, hogy veszélyes játék beavatkozni az ökoszisztémákba, különösen ha új fajok betelepítéséről van szó. A FAO terve azonban kevésbé tűnik kockázatosnak, mivel a gyöngybagoly része a laoszi faunának.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.