Bár az EBESZ-állásfoglalásban az áll, hogy az államnyelvtörvény módosítása törvényes célt követ, és általában összhangban van a nemzetközi normákkal, egész sor kételyt is megfogalmaz azzal kapcsolatban, hogy a végrehajtási utasítások összhangban vannak-e a nemzetközi dokumentumokkal és a Szlovák Köztársaság alkotmányával - olvasható az MKP szerdai nyilatkozatában, amelyet Dunajsky Éva, a párt szóvivője juttatott el a MTI prágai irodájába.
Az MKP rámutatott: az Európa Tanács már kétszer javasolta Szlovákiának, hogy tegyen lépéseket a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájának megvalósításáért - mindkét alkalommal sikertelenül. Ugyanakkor az MKP üdvözli az EBESZ azon véleményét, hogy meg kellene erősíteni a szlovákiai nemzeti kisebbségek nyelveinek használatáról szóló törvényt, s meg kellene szüntetni azt a jogi űrt, amely azáltal keletkezett, hogy Szlovákiában nincs törvény a nemzeti kisebbségekről.
Miroslav Lajcák és Marek Madaric kedden azután tartott sajtótájékoztatót, hogy a szlovák szakértők aznap Hágában találkoztak Knut Vollebaek EBESZ-főbiztossal, akinek átadták a nyelvtörvény-módosítás angol fordítását is. Az MKP vitatja a törvény céljának legitimitását, s nem zárja ki, hogy a jogszabály angol nyelvű változata szándékosan félrevezető. Továbbra is alkotmányellenesnek tartja a jogszabályt, és a többi ellenzéki erővel való egyeztetés után az alkotmánybírósághoz kíván fordulni.
Idelátogat a főbiztos
Szeptemberben Magyarországra látogat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa a szlovákiai nyelvtörvény ügyében, Knut Vollebaek ajánlásokat is készít majd a jogszabállyal kapcsolatban - tájékoztatta Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő az MTI-t, azt követően, hogy egy magyar delegáció szerdán Hágában tárgyalt a főbiztossal. A felek egyetértettek abban, hogy a mostani találkozó egy folyamat első állomása. A cél az, hogy az EBESZ, Magyarország és Szlovákia között háromoldalú konzultációs folyamat alakuljon ki, amely figyelemmel kísérheti a szlovák államnyelvtörvénynek, valamint leendő végrehajtási rendeleteinek további sorsát és ezek társadalmi hatásait - írta közleményében Mátrai Zsuzsanna. A főbiztos kérésének megfelelően a konzultációk egyelőre nem nyilvánosak - tette hozzá.
MKP: Pozsony félrevezetően tolmácsolta az EBESZ állásfoglalását
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint a szlovák külügyi, valamint a kulturális tárca vezetői keddi pozsonyi sajtótájékoztatójukon nem tolmácsolták korrektül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának álláspontját a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ügyében.
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.