Az Emberi Jogok Arab Intézete (IADH) által a tunéziai fővárosban szombaton kiadott közlemény rámutat: az arab országokban tapasztalható "nem kielégítő helyzet" másik oka az önkényuralmi módszerek terjedése, a konfliktusok és háborúk szaporodása. Továbbra is "nagy hiányosságok" vannak az emberi jogok tiszteletben tartása terén - mutat rá az intézet.
Az IADH-t 1989-ben hozták létre, az arab világon belül ez az első ilyen jellegű regionális intézmény. 1992-ben elnyerte az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetének, az UNESCO-nak az emberjogi díját.
Arab emberjogi intézet bírálja az iszlám politikai szerepét
Az arab világban tapasztalható demokráciadeficit egyik oka az iszlám vallás politikai eszközként történő felhasználása - mutat rá egy arab intézet.
Több mint 245 millió forintért utazott magángéppel az Egyesült Államokba Szijjártó Péter
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Techet Péter: Közép-Európa az egész kontinens politikai laboratóriuma lehet, hála a Habsburg-szellemnek
Mexikó simán verte Ecuadort, vasárnap Angliával vagy Kongóval játszhat
Szájeltakarásért piros lap? Ez már a második volt a világbajnokságon
Megváltozott az ajánlás, csökkent a tojásallergia előfordulása
1999 óta csak egyszer kezdte az évet akkora hiánnyal az államháztartás, mint idén
Vége az olcsó temuzásnak, mától él az EU mütyürvámja
A 150 euró alatti értékű csomagokra is vámot kell fizetni.