Rohácot a budapesti Fővárosi Főügyészség emberölés kísérletével és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaéléssel vádolja. "Zs. Imre az a személy, aki nagyon szorosan együttműködött a jelenleg Magyarországon fogva tartott Jozef Roháccsal" - közölte Michal Kopcík, a szlovák rendőrfőkapitány első helyettese egy pozsonyi sajtóértekezleten.
Zs. Imrét a veszprémi bíróság márciusban zsarolásért és testi sértésért öt év börtönbüntetésre ítélte. Kopcík szerint Szlovákia most arra vár, hogy Budapest kérje Zs. Imre kiadatását. Zs. Imrét Nyitrán tartják fogva. "Zs. Imre Szlovákia területén nem követett el semmiféle bűncselekményt, a Roháccsal való együttműködésről pedig nem nyilatkozott. Ezért kiadjuk Magyarországnak" - tette hozzá Ján Packa szlovák rendőrfőkapitány.
Jozef Rohácot 2008. október 27-én Prágában igazoltatták cseh rendőrök, ekkor derült ki, hogy ellene a magyar illetékesek európai elfogatóparancsot adtak ki. Rohácot idén februárban adták ki Magyarországnak emberölési kísérlet miatt, neve felmerült több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel kapcsolatban. Rohác neve szóba került a budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is. Szlovákiában Michal Kovác volt szlovák államfő fiának elrablásával hozzák kapcsolatba Rohácot.
Elfogták Jozef Rohác magyar bűntársát
Szlovákiában július 16-án letartóztatták Zs. Imre magyar állampolgárt, aki állítólag a szlovák állampolgárságú Jozef Rohác bűntársa volt - jelentették be hétfőn Pozsonyban.
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.